Archivum
Közösségi tér a zalakomári művelődési házban
A vidék nemcsak gazdasági, termelési terület, hanem megőrzendő természeti környezet, illetve kulturális, társadalmi tér is, ahol a mindennapjainkat éljük - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Zalakomárban. V. Németh Zsolt az egykori művelődési házból bővítéssel, korszerűsítéssel kialakított Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér avatásán arról is beszélt, hogy egyre-másra "költözik be" a vidéki szolgáltató terekbe a tenni akarás, a lelkesedés, a tudás megszerzésének vágya. A vidékfejlesztési tárcának pedig az a dolga, hogy észrevegye és segítse a falvakban fellépő igények kielégítését.
Hozzátette, hogy a 2014-től kezdődő európai uniós tervezési időszakban is igyekeznek olyan támogatási formákat biztosítani, amelyek a magyar falu megmaradását, fejlődését segítik, kielégítik a kulturális és közösségi igényeket. Utalt arra, hogy a közösségi tér még új fogalom, de arra szolgál, hogy a számítógépes elfoglaltságot igénylőknek, az egyesületeknek civil szerveződéseknek, művészeti köröknek, vagy akár az államigazgatás egyes szerveinek is helyet biztosítson.
Varga Miklós (független), a több mint 3.500 lakosú Zalakomár polgármestere felidézte, hogy 2009-ben a település már elnyerte az integrált szolgáltatói címet, az épület átalakítására pedig 2010-ben pályázott sikerrel.
A szolgáltató tér kialakítása több mint 52 millió forint ráfordításával valósult meg, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretéből 42,5 millió forintot kapott a település. Ebből az összegből 31,5 milliót az építési beruházásokra, 3,8 milliót eszközbeszerzésekre, 4,2 milliót egyéb elszámolható kiadásokra, 3 millió forintot pedig a működtetésre fordíthattak, a fennmaradó összeget önerőként a település biztosította.
Az egykori művelődési ház 240 négyzetméteres területét felújították és korszerűsítették, illetve további 74 négyzetméterrel bővítették az épületet. Irodákat, mosdókat, a kismamáknak pelenkázót alakítottak ki, de két nagyobb közösségi helyiséggel is gyarapodott az egyben akadálymentessé is tett ház - sorolta a polgármester.
(Fotó: VM Sajtóiroda)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése