Archivum
Közlekedési és pakolási nehézségek a belvárosban
A tanévkezdés kapcsán a belvárosi útfelújítási munkálatok késlekedését és ennek következtében fellépő közlekedési problémákat tette szóvá az MSZP zalaegerszegi szervezete a Mártírok útja és az Eötvös utca kereszteződésében tartott sajtótájékoztatójukon.
Herbert Ferenc szocialista képviselőjelölt, a városüzemelési bizottság tagja elmondta, az itt élők nehezményezik, hogy az ígéretek ellenére nem fejeződtek be a munkálatok július végére a Mártírok útja északi felén, ahol emiatt jelentősen feltorlódik a forgalom a reggeli és délutáni csúcsidőben. A Kossuth utca lezárásával ez a helyzet csak tovább romlik. Beszélt arról is, hogy a Mártírok útján élők közel egy kilométeres kerülővel tudják megközelíteni lakhelyüket, emellett egy rövid szakasz illetve a Kelemen Imre utca kivételével parkolni sem tudnak, sőt kedvezményes parkolási engedélyt sem kapnak, ellenben azokkal, akik nagyférőhelyes parkolók mellett laknak a belvárosban.
Kiss Ferenc szocialista polgármesterjelölt hozzáfűzte, az időzítéssel lehet gond, hogy a város több pontján még zajlanak az útfelújítások a tanévkezdés idején. Programjukban kiemelten szerepel Zalaegerszeg közlekedésének rendbetétele, valamint a parkolási problémák enyhítése. Ha lehetőségük lesz rá, a kórház környékén ingyenessé teszik a parkolást, ahogy a város más területein az első órát az Egerszeg-kártyával rendelkezők számára. Szólt arról is, hogy a felújítás alatt álló Dísz térnek olyan funkciót kell találni, hogy az valóban a város ékköve legyen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részére