Archivum
Keszthelyen jó szezont remélnek
A Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar és a Feltámadás Cserkészcsapat közreműködésével a keszthelyi Balaton-parti móló mellett ünnepélyes zászlófelvonással vette kezdetét a Balaton hagyományos évadnyitó rendezvénye. A Balaton Fővárosának tradicionális programján Ruzsics Ferenc polgármester mondott köszöntőt. Mint kiemelte: Május elseje: Munkás Szent József, a munkások védőszentje, Jézus nevelőapja tiszteletére rendelt katolikus ünnep, és a keszthelyi szezonnyitó kezdete is. A város vezetője utalt rá: egyszerre újítják meg a Fő-teret, és a parti sétányt.
Balatoni évadnyitó ünnepség
Reményét fejezte ki, hogy a sétányt a Város napján felavathatják, és július 14-én átadhatják a majd 2 milliárdos Fő téri beruházást is. Mindkét invesztíció évtizedekre meghatározza Keszthely két kiemelt központjának minőségét, jelentőségét. Minden szezonkezdetkor a keszthelyiek is azon töprengenek, jobb, vagy rosszabb lesz, mint a tavalyi, vagy az elmúlt időben megszokottak. A polgármester bízott abban, hogy a belföldi turizmus új erőre kapva segíti majd hozzá az itt lakókat, hogy minél többet profitálhassanak. A Balaton a hajósoknak is fontos, ezért jó szelet, jó szezont kívánva zárta évadnyitó gondolatait.
A meleg nyarakat idéző szép napon mondott évadnyitó beszédében Manninger Jenő, országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke kiemelte: a balatoni szezon nem csak a nyárról szóló turisztikai attrakció, hanem része az itt élők és az ide érkezők életének, kultúrájának. A Balaton különleges titkokat rejt vendégeknek, művészeknek. A vitorlásoknak a szél, a horgászoknak a hal, a szállásadóknak a sok vendég kell. A politikus is utalt arra, hogy a város két jelentős, EU-forrásokhoz kötődő beruházása hamarosan kész lesz, így azt már a szezonban mindenki használhatja. Viták után, mind a két helyszínen kialakult egy mértéktartó, elegáns, szerethető tér, amire büszke lehet a Balaton Fővárosa. Fontos, hogy kulturált környezetben mindenki jól érezhesse magát. A nyár szinte minden napján kulturális programok, nagy rendezvények várják a turistákat. A remények szerint még többen keresik majd föl az üdülővárost.
A további évek városfejlesztési tervei érintik a kastélyt, a Balaton-partot is. "Fontos, hogy az itt élőkben legyen lendület, kedv és hit az új dolgok létrehozására. Optimizmusra ad okot, ha megnyílik egy húsz évvel ezelőtt bezárt halászcsárda, vagy egy jó nevű vendéglős éttermet nyit. Remény van arra, hogy a jó példák nem egyedülállóak és jó szezon startolhat."
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése