Archivum
Keszthely az új évben is épül-szépül
"Keszthely karácsonyfája alá 236 millió forint kormányzati támogatás érkezett, ami segíti a takarékosan működő város üzemeltetését és a helyi sportélet fellendítését, a sürgető célok elérését is" -jelentették be december végén a Balaton Színházban tartott sajtótájékoztatón.
Kormányzati támogatás és menetrendi előnyök
Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke szerint a városi költségvetés szűkössége mellett több fejlesztési szempont is oka volt a támogatás odaítélésének, ami az intézményfenntartás elmaradására is gyógyírt jelent, de a sport támogatására is jóval magasabb összeg juthat. Csődhelyzet ugyan nem fenyegette Keszthelyt, ám nagyon takarékos gazdálkodást kellett folytatnia. Most a kormányzat a fejlesztési -és bizonyos folyószámla hitelek átvállalásában is segítséget ad. A hasznos és látványos fejlesztések pedig folytatódnak. A Balaton-part második fejlesztési üteme tavasszal indul, s megvalósul a térségi természettudományos labor, amit a gimnáziumok és az általános iskolák is használhatnak. Jelentős kórházi diagnosztikai fejlesztések is küszöbön állnak. Beszereznek új CT- és UH- készüléket is. Az autóbusz-pályaudvar projekt pedig a közbeszerzési eljárása után tavasszal startol. A december közepén életbe lépett új vasúti menetrendnek köszönhetően reggeltől estig, Budapest és Keszthely között, oda-vissza kétóránként, ütemezetten, áttekinthetően indulnak olyan gyorsvonatok, amik a távolságot 3 óra alatt teljesítik. A Balaton déli részén jövőre elvégzett modernizálás révén a menetidő 2 óra 36 percre csökken, a vonatszerelvények sebessége pedig a Lepsény-Balatonszentgyörgy pályaszakaszokon elérheti a 80-100 kilométer/óra sebességet.
Ruzsics Ferenc polgármester arról szólt, hogy a kormányzati támogatásnak köszönhetően az idei hatmillió forint után jövőre újra 15,6 millió forint sporttámogatást tudnak kiosztani, de a támogatás ellenére szigorú és szoros gazdálkodást folytatnak majd. Egy 2016-ig érvényes szerződésben sikerült megállapodni a házi- és fogorvosokkal a kötelező minimumfeltételek biztosításáról. Több pénz jut az intézmény felújítására, karbantartásra, zöldterület gondozására, fűtésre, közvilágításra. Megvalósul a kerékpárút is, ami a belvároson keresztül a Balaton-partig vezet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán