Archivum
"Kell egy tér, kell egy hely”
Ünnepélyesen átadták a községháza mellett kialakított rendezvényteret és kiszolgáló épületet Zalaapátiban, amely méltó helyszíneként szolgálhat ezentúl a település programjainak.
Felavatták a rendezvényteret Zalaapátiban
Vincze Tibor polgármester köszöntőjében azt mondta: Kell egy tér, kell egy hely. Ezzel arra utalt, már korábban megfogalmazódott az igény, hogy a növekvő számú, színvonalas rendezvényeiknek állandó helyet biztosítsanak a településen. Iskola előtt, iskola mögött, a sportpálya mellett – gondolkodtak a lehetséges helyszínekről, végül a községháza melletti füves területet választották, ahol szintén tartottak közösségi programokat.
A beruházás céljaival a képviselő-testület egyetértett, de mivel csak civil szervezet kaphatott vissza nem térítendő száz százalékos támogatást, így a megvalósításra a Zalaapáti Községért Közalapítvány pályázott a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Leader-csoportjához, és nyert nyolcmillió forintot. A kivitelezést helyi vállalkozás végezte el, szintbe hozták a területet, ahol térburkolattal előállított teret hoztak létre, valamint létesítettek egy kiszolgáló épületet öltözővel, mosdóval a fellépők és a közönség számára.
A polgármester végül köszönetet mondott a beruházásban közreműködőknek, és többek között kiemelte a Zalaapáti Római Katolikus Plébániát, amely előleget biztosított a munkálatok megkezdéséhez az utófinanszírozott projektben.
Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere, a Keszthely és Környéke Többcélú Társulás elnöke beszédében méltatta a település lendületes fejlődését. Mint mondta, nagyon örül annak, hogy ciklusokon át olyan vezetése van Zalaapátinak, amely tenni akar, és tenni is tud a községért. Nagyon sok átadáson lehetett már itt, példaként említette a kerékpárút létesítését, az iskola és a templom megújítását, s most a rendezvénytér kialakítását. Kitért arra, hogy az országos botrányoktól ellentétben Leader-csoportjuk példaértékű munkát végez. Egyik település sem érezheti magát hátrányosan a pályáztatásban, mert mindig meg tudták beszélni azt, milyen célokra használják fel a rendelkezésre álló forrásokat.
Az ünnepi beszédeket követően Bóka Tibor plébános áldotta meg az új rendezvényteret, ahol kézműves kirakodóvásár nyílt. A sátorban felállított színpadon egymást követték a művészeti csoportok. Az Apáti Kisszínpad Tersánszky Józsi Jenő: Táltos bárány című darabját adta elő, mások mellett fellépett a Kis-Boróka Néptánccsoport, a Boróka Néptáncegyüttes, valamint a Rozmaring Népdalkör és a Zalagyöngye Táncegyüttes.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetés