Archivum
IV. Római kori vígasságok
Nagyon gazdag Balatongyörök nyári eseménynaptára. Már a szezon előtt útjukra indulnak a programok, a lakosság, majd pedig az üdülővendégek szórakoztatására is. Szeretettel várunk mindenkit június utolsó hétvégéjén a festői szépségű Szépkilátón, a 71-es főút mellett, ahol negyedik alkalommal idézzük fel Balatongyörök római-kori emlékeit – invitált Villányi Éva, a helyi művelődési ház vezetője.
Balatongyörök borútját végigjárva: Nyitott pincék napja
Mint mondta a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő program Balatongyörök és a környék római-kori múltjának megidézésén keresztül a Szépkilátót, Felső-hegyet, Bece-hegyet és azok környezetét is aktívan bekapcsolja a rendezvényhelyszínek közé, és ezáltal hozzájárul a környéken vendéglátással foglalkozó vállalkozók forgalmának élénkítéséhez is. A korábbi évek tapasztalatait felhasználva ezúttal külön-külön napot szentelnek a IV. Római kori vígasságoknak, illetve a Nyitott pincék napja programsorozatnak. Pénteken a közösségi háznál elsősorban a gyermekeknek kínálnak játszóházi és egyéb programokat. A felnőttek a lakomasátorban kapnak gasztronómiai ízelítőt a római kor ételeiből, italaiból és az ehhez kapcsolódó szokásokból.
A római lakomát a zalaszent-mihályi nótakör tagjai kísérik zeneszóval. A gasztronómiai hagyományok felelevenítését Apicius szakácskönyve alapján eredeti receptek felhasználásával célozzák meg. A kétnapos családi program szombaton új erőre kap. A június 29-ei rendezvényhez nyitott pincék borkóstoló túra kapcsolódik, amelyen fesztiválpohár vásárlásával délutántól Dottó kisvonattal és gyalogosan a "római borút" mentén, a györöki pincékbe látogathatnak el az érdeklődők, ahol finom borokkal várják a vendégeket a borosgazdák. Idén délután háromtól este nyolcig folyamatosan, félóránként indul majd a dottós pincejárat.
– Lesznek az egész nyarat átívelő rendezvények Balatongyörökön?
– Természetesen. A Jazz Fiesta 2013 V. Nemzetközi Jazz Fesztivál keretében július 4-étől augusztus 22-éig minden csütörtökön este szól majd a jazz és a dixiland muzsika a templom alatti dísztéren. Ez a programsorozat már több éves tradícióval rendelkezik, idén nyáron is neves hazai és külföldi együttesek, formációk – pl. Peet Project, Benoit Martiny Band, Gyárfás trió stb. – lépnek föl Varga Endre ötletadó, fuvolaművész, zenepedagógus koordinálásával. A megvilágított templom melletti romantikus helyszín immár évről-évre tömegével vonzza a törzsközönséget nem csak Balatongyörökről, hanem a környékről és távolabbról is. Számunkra fontos a helybeliek szórakoztatása is, ezért szervezünk Szent Iván-éji civil pikniket június 23-án vasárnap délutántól. Az erdő szélén, a szalonnasütő mellett összegyűlik majd a falu apraja-nagyja, civil közösségek, hogy erősítsük egymásban az összetartozás érzését, hogy még sikeresebb, még eredményesebb szezonnak örvendhessünk. Ezen a varázslatos éjszakán szerepet kapnak majd a tündérek, boszorkányok, valamint a finom ételek és italok is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése