Archivum
Hoffmann Rózsa: az iskolák működtetéséről
Hoffmann Rózsa azt szeretné, ha minél több önkormányzat vállalná iskolái működtetését, mivel ez egyértelmű és egészséges feladatmegosztást eredményezne; az oktatási államtitkár erről kedden Hódmezővásárhelyen, egy közoktatási és szakképzési konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón beszélt.
A köznevelési törvény egyértelműen rögzíti, mi számít fenntartói feladatnak, ez az államé, és mi működtetői feladatnak - mondta a politikus. Mint hozzátette: amennyiben egy önkormányzat, magánszemély, alapítvány, vagy egyház vállalja egy iskola működtetői feladatait, és erről szerződést köt az állammal, akkor ezt megteheti, de ez természetesen a költségek egy részének a viselését is jelenti.
Egy város önkormányzatának nem lehet az közömbös, hogy van-e olyan iskola, amely az övé, amelyért felelősséget vállal – fogalmazott Hoffmann Rózsa.
Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester hangsúlyozta, a köznevelési törvény felhatalmazza az oktatással foglalkozó tárcát, hogy a kormány nevében tárgyaljon és egyedi szerződéseket kössön. A Fidesz parlamenti frakcióját is vezető politikus kiemelte, a minisztérium és az oktatási államtitkárság akkor jár el felelősen, ha minden esetben megvizsgálja, hogy a működtetésért jelentkező önkormányzat alkalmas-e a feladatra.
Mivel a legfontosabb cél, hogy a jelenleginél jobb oktatási rendszer legyen, különbséget kell tenni. Vannak olyan iskolák, amelyek sokkal jobb helyen lesznek állami működtetésben, és léteznek olyan intézmények, ahol felmerül a szorosabb együttműködés lehetősége, és nem csupán gazdasági téren, hiszen a keretek adottak, az állam a finanszírozásban többletszerepet vállal a jövőben – közölte Lázár János.
A megyei jogú városok nem akarnak szabadulni iskoláiktól, nem tartják azokat tehernek - mondta a polgármester, aki ezért fontosnak tartja, hogy ezeken a településeken az átlagnál szorosabb együttműködés alakuljon ki az állam és az önkormányzatok között.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése