Archivum
Göcsej Harci Túra
"Erőt, egészséget" – hangzott a fiatalok válasza, akik a Zala Megyei Védelmi Bizottság szervezésében megvalósuló Göcsej Harci Túra 2013 elnevezésű versenyre gyűltek össze Zalaegerszegen, a csácsi arborétumban. Ezúttal tizenegy csapat mérette meg magát katonai felkészültségéből. A honvédelmi vetélkedőn a keszthelyi Asbóth János Szakközépiskola diákjai bizonyultak a legjobbnak.
Verseny a katonamesterségről fiataloknak
Rigó Csaba kormánymegbízott, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntötte elsőként a fiatalokat. Elmondta, a megmérettetést először 2008-ban hirdették meg a megye középiskolásai számára, ami tavaly elmaradt, így az ez évi ötödik volt a sorban. Hozzátette: a sorkatonai szolgálat megszűnésével a fiatalok ma már nem találkoznak szervezett formában a katonai élettel, ezért fontos, hogy ismereteket szerezzenek a katonai életpályáról, a kiképzés menetéről és nehézségeiről, valamint a Magyar Honvédség feladatairól.
Sághegyi Attila alezredes, a megyei védelmi bizottság honvédelmi referense nyitotta meg a rendezvényt. Kérdésre válaszolva elmondta, nevezés előzte meg a versenyt, melyre idén a megye középiskoláiból tizenegy csapat jelezte részvételét. A csapatokat két lány és két fiú alkotja. A feladatokat úgy állították össze, hogy a fiatalok belekóstoljanak a katonai kiképzésbe, ahol az erő, az állóképesség mellett a kreativitás és a csapatmunka is fontos. A tizenegy állomáson többek között akadálypálya, célfelderítés, lőgyakorlat, fegyveres váltófutás, sebesültszállítás feladatok várták őket. Szellemi kihívásként pedig Bondár György, a szombathelyi "Fekete Sereg" hagyományőrző egyesület vezetője által összeállított tesztet töltötték ki.
Surányi Szabolcs, a zalaegerszegi Csány László Szakközépiskola tanára elmondta, korábban is neveztek a versenyre. A fiatalok nagyon érdeklődők, többen közülük katonai illetve rendőri pályára szeretnének menni.
Kéri Katát, a keszthelyi Vajda János Gimnázium 12. osztályos tanulóját érdekli a katonai szolgálat, szívesen szerez róla ismereteket, de hivatáskén nem választaná. Az intézmény a kezdetektől fogva részt vesz a honvédelmi vetélkedőn, ami nem csoda, hiszen a szervező tanár, Markovics György elhivatott, korábban honvédkollégiumban volt nevelőtanár. Mint elmondta, harckocsizó szeretett volna lenni, de ebben egy egészségügyi probléma megakadályozta. A lányok triatlonisták, jól lőnek, és a fiúk is felkészültek a versenyre. Mindez a második helyre volt elegendő, ahogy az előző két alkalommal.
A Göcsej Harci Túra mindazonáltal Keszthely sikerét hozta az Asbóth Sándor Szakközépiskola győzelmével. A harmadik helyen a zalaegerszegi Csány-szakközépiskola végzett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán