Archivum
Felmentették a volt balatongyöröki körjegyzőt és polgármestert
Bizonyítottság hiányában felmentette a Zalaegerszegi Törvényszék szerdán Balatongyörök korábbi körjegyzőjét és független polgármesterét, illetve két további vádlottat; az ügyészség azzal vádolta őket, hogy a valósnál magasabb összegű idegenforgalmiadó-bevételt (ifa) könyveltek el, ezzel pedig a település több állami támogatáshoz juthatott. Az ítélet nem jogerős.
A vád: valósnál magasabb összegű idegenforgalmiadó-bevételt (ifa) könyveltek el
A nyomozás, majd a bírósági eljárás a nemzetbiztonsági szolgálathoz érkezett névtelen bejelentés alapján indult. A feljelentő azt állította, hogy Győriné Szilágyi Ilona, Balatongyörök körjegyzője arra kötelezi a település szálláshelykiadóit, hogy a valósnál magasabb összegű ifa-t fizessenek be, amely által a Magyar Államkincstár nagyobb mértékű kiegészítést utal át az önkormányzatnak.
A bíróság szakértői véleményre alapozva úgy foglalt állást, hogy a szintén vádlottként szereplő két kempingüzemeltető és az önkormányzat közötti elszámolások ugyan nem voltak szabályosak, de nem volt bizonyítható, hogy ezzel hivatali visszaélést, csalást vagy közokirat-hamisítást követtek volna el. Az ügy negyedrendű vádlottja, bűnsegédként, Kiss László Tibor polgármester.
A vádiratban a Vas Megyei Főügyészség azt fogalmazta meg: a település két kempingüzemeltetőjével a körjegyző abban állapodott meg, hogy a magasabb ifa-bevallás fejében csökkentik a területbérleti díjaikat. Ezzel az önkormányzat a befolyt adóbevétel minden egyes forintját további két forinttal kiegészítő állami támogatáshoz juthatott hozzá, ami csaknem 13,6 millió forintot jelentett.
A körjegyző az eljárás során mindvégig tagadta, hogy létezett volna ilyen megállapodás, amit szerinte az is bizonyított, hogy az üzemeltetők többször maguk kérték az önkormányzatnál a területbérleti díj mérséklését vagy elengedését. A körjegyző önállóan ilyen ügyekben nem is dönthetett, ugyanakkor a képviselő-testület, illetve a polgármester és közte rendkívül rossz viszony is volt, az ellene indított, de felmentéssel zárult perek is ezt bizonyítják.
Az ítélethirdetéskor - amelyen csak a körjegyző és a harmadrendű vádlott, Réfi Antal jelent meg - elhangzott, hogy a másodrendű vádlott, Hauer József kempingüzemeltető szinte vádlóként lépett a tárgyaláson, azt állítva, hogy amennyiben nem fizet be a ténylegesnél magasabb összeget, a körjegyző ellehetetlenítette volna a működését. A harmadrendű vádlott esetében pedig azért történhetett magasabb összegű befizetés, mert nem voltak szabályosan vezetett vendégkönyvek.
A bíró az ítélet indoklása során kifejtette: a szakértő a vendégkönyvek hiányosságai miatt nem tudta kétséget kizáróan megállapítani, hogy a két kemping üzemeltetőjének bevallása és az önkormányzathoz befolyt ifa-bevétel közül melyik tükrözi a valós állapotot. Az ifa-befizetéseket az üzemeltetők ráadásul magánbefizetésként, nem pedig cégeik nevében juttatták el az önkormányzathoz.
Kiss László Tibor esetében - aki 2010-ig volt a település polgármestere - a bíróság szintén nem látta bizonyítottnak a főügyészség bűnsegédként megfogalmazott vádját, miszerint testületi döntés nélkül járult volna hozzá az egyik üzemeltetőnél a területbérleti díj csökkentéséhez.
Az ítéletet a jelenlévő két vádlott elfogadta, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, ezért a határozat nem jogerős.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése