Archivum
Elhunyt Szalai Annamária
Hosszantatró súlyos betegségben, 51 éves korában elhunyt Szalai Annamária a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke. Zalaegerszegen született 1961-ben , diplomáit 1982-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanítói, 1990-ben az ELTE BTK népművelés szakán, majd 1998-ban a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szakközgazda, pénzügyi szak vállalkozási szakirányon szerezte.
(Fotó: MTI)
A nyolcvanas években tanított a zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskolában, 1985-97-ig a Zala Megyei Moziüzemi Vállalatnál, majd jogutódjánál volt filmforgalmazó, filmiroda-vezető. 1997-2002-ig a zalaegerszegi Városi Hangverseny és Kiállítóterem igazgatója.
Szalai Annamária 1998-ban szerzett a Fidesz Zala megyei listáján országgyűlési mandátumot, 2004-ig volt országgyűlési képviselő. 2002-től a Kodolányi János Főiskola kommunikáció tanszékén óraadóként, 2003-tól adjunktusként dolgozott.
Az Országgyűlés 2004-ben és 2008-ban az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagjává választotta, 2010-ben pedig az NMHH elnöke lett. Az Országgyűlés 2010. október 11-ével a Médiatanács elnökévé választotta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése