Archivum
Elbontották a felrobbant házat
Egy valódi baleset alapján hajtották végre a polgári védelmi gyakorlatot május 26-án, Pusztamagyaródon. Még márciusban az Ady út 48. szám alatti házban felrobbant a gázpalack; az épület kigyulladt, csak a főfalak maradtak meg. A három ott lakó személy megsérült a balesetben. A védelmi gyakorlat megnyitóján Kovács Károlyné polgármester idézte fel a szomorú eseményt.
Polgári védelmi gyakorlat Pusztamagyaródon
Elmondta, a robbanás következtében erősen megrongálódott épületet nem lehet helyreállítani. A még ápolásra szoruló idős tulajdonosok nem tudják maguk erejéből elbontani az összeomlás veszélyével fenyegető romokat, ezért szükséges a helyi polgári védelmi erők beavatkozása.
A gyakorlatot a megyei védelmi bizottság és a megyei polgári védelmi szövetség finanszírozásában, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szakmai irányítása mellett a település hajtotta végre.
Wéber Antal megyei katasztrófavédelmi igazgató megnyitójában hangsúlyozta, országosan mintegy 100-120 ezer fő vesz részt a polgári védelem munkájában, és már számtalanszor bebizonyították, Magyarország állampolgárai számíthatnak rájuk a bajban. Mindez alátámasztja, hogy a hivatásos katasztrófavédelem csakis a polgári védelmi egységekkel alkothat egy egészet.
A köszöntő után Prepok Attila polgári védelmi alezredes vezetésével ünnepélyes esküt tettek a helyi polgári védelmi egységek tagjai, majd emléklapot vehettek át Wéber Antal katasztrófavédelmi igazgatótól. Az eskütétel első alkalommal hangzott el, hangsúlyozva az újjászervezett katasztrófavédelem egységességet.
A bontáshoz Árkus István helyi mezőgazdasági vállalkozó biztosította a gépeket. A gyakorlat műszaki felelőseként előbb ismertette a balesetvédelmi szabályokat, majd a résztvevők a helyszínre vonultak, ahol elbontották, eltakarították a romokat.
Pusztamagyaród önkormányzata a korábbi években pályázati támogatások segítségével építette fel iskoláját, gondozási központját majd felújította óvodáját. Folytatva a településért végzett odaadó munkáját további épületek felújítását tervezi a ciklus második felében. Kovács Károlyné polgármester elmondta, szeretnénk megvalósítani a templom rekonstrukcióját, az 50 milliós beruházáshoz a Leader – vidéki örökség megőrzése pályázati programtól várnak támogatást. Szeretnék a faluközpontot rendbe tenni, a buszmegálló valamint az ott lévő épületek, közte az eléggé elavult állapotban lévő volt kereskedőház homlokzatának felújításával. A Leader – faluközpont megújítása pályázati programon szeretnének támogatást nyerni a 30 millió forintos beruházáshoz. A szép, esztétikus utcakép régi vágya már a településnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése