Archivum
Egervári várkastély, ami elkápráztat
Az alig 1100 lakosú Egervár számára nemcsak a múltat, hanem a jelent és a jövőt is jelenti a felújított műemlék, mely országhatáron belül és kívül messze viszi a település hírnevét – hangsúlyozta Szijártó József polgármester a reneszánsz élményturisztikai központtá alakított, már üzemelő Nádasdy–Széchenyi várkastély ünnepélyes átadásán. A csaknem 638 millió forintba kerülő fejlesztés önkormányzati beruházásban valósult meg.
Ünnepélyesen átadták az élményturisztikai központként működő műemléket
Beszédében felidézte, hogy a tervezett felújítás első lépéseként az állami tulajdonú várkastély kezelői jogát kérte meg az önkormányzat. A pályázat előkészítése érdekében felvették a kapcsolatot a Magyar Kastélyprogram Kht.-vel, ezzel együtt felvállalták azt is, hogy véghez viszik a rekonstrukciót. Fáradozásuk sikerrel járt, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséggel 2010 augusztusában írták alá a támogatási szerződést. Az épület rekonstrukciós munkáival a Záév Zrt.-t, mint generálkivitelezőt bízták meg, de emellett számos egyéb kivitelezési és beszerzési feladatot végeztek el ahhoz, hogy "ezt a gyönyörű végeredményt elérjék".
A polgármester kiemelte, Egervár erőn felül teljesített a 638 milliós beruházás megvalósításával, melynek köszönhetően újjáéledhet az idegenforgalom, munkahelyek létesülhetnek, és új távlatok nyílhatnak meg a település fejlődésében. Beszélt arról is, hogy a Belügyminisztérium önerőalapjából 63 millió forintot nyertek, de az utolsó számlák kifizetéséhez szükségük van némi hitelre, melyet a Magyar Fejlesztési Banktól remélnek. Végül köszönetet mondott a beruházásban résztvevőknek, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy Magyarország egyetlen épen maradt késő reneszánsz stílusú várkastélya megújulhasson.
Hende Csaba köszöntőjében a várkastély felújításának jelentőségét egy Edison idézettel támasztotta alá: "Ha mindazt megtennék, amire képesek vagyunk, szó szerint saját magunkat is elkápráztatnánk". A honvédelmi miniszter méltatta Egervár teljesítményét a beruházás megvalósításában, majd a várkastély a törökök elleni végvári harcokban betöltött szerepéről beszélt.
Felhívta a figyelmet, hogy a felújított látogatóközpontot fenntartani, működtetni is kell, de "ahogy a létrehozásban, úgy ebben sem fog magára maradni Egervár". Mint mondta, a 2010-es kormányváltás óta Magyarország által elért eredmények – egy százalék alatti infláció, az ipari termelés 5,5 százalékos éves növekedése, a GDP 1,7 százalékkal magasabb növekedése az előző évhez képest – igazolják, hogy az óriási erőfeszítések meghozzák gyümölcsüket. Ennek egyik, hazánk számára is jelentős példája az egervári kastélyfelújítás.
Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott: a beruházással a megye egyik legnagyobb értéke újulhatott meg. A történelmi vonatkozások közül megemlítette, hogy a tulajdonos Nádasdy család egyik tagja az a Nádasdy Ferenc volt, aki "fekete bégként" szerzett hírnevet a török elleni csatározásokban, valamint Andrássy Istvánt, aki a kuruc seregek vezetőjeként a labancokat verte meg a környéken. A megyei közgyűlés elnöke azzal zárta gondolatait, hogy a megszépült várkastély belső berendezése is párját ritkítja. Gratulált a másik pályázathoz is, mellyel a műemlék élményturisztikai funkcióját kívánják megerősíteni.
Virág Zsolt, a Magyar Kastélyprogram Kft. ügyvezető igazgatója, a projekt menedzsere arról beszélt, hogy a jelenlegi Magyarország területén 1200 kastély és 4800 kúria teljes bútorzata tűnt el a második világháborúban és az azt követő időkben. Egerváron is ez volt a helyzet. Ezért a tervezésnél abból indultak ki, hogy a késő reneszánsz korát idéző várkastély az 1288-ban említett Árpádkori vár helyén épült fel, és története a mai napig végig kísérhető. Ez határozta meg a tematikát is, Mindennapi élet a késő reneszánsz várkastélyokban címmel, amely végül is sikerre vezetett. A projektben fontos szerepet kapott a működtetés fenntartása, amit az élményturisztikai, színházi, kulturális, oktatási és látogatóközpont funkcióban találtak meg.
Miután az ország területén lévő hatvan hasonló, négy sarokbástyás várkastély közül csak az egervári maradt épen, bútormásolatokkal rendeztek be egy reneszánsz és egy barokk termet, az akkori várakból pedig többet makettformájában állítottak ki. A felújított műemléket okostelefonos kalauzolással, a magyar mellett angol, német és szlovén nyelvű magyarázatokkal járhatják végig a látogatók, akik az ország legrégebben működő nyári színházának előadásait is megtekinthetik majd.
Az üzemeltető nyertes pályázatának köszönhetően korhű berendezésű szobákkal szálláshelyet alakítanak ki, korszerűsítik a konyhát és az épület elé egy rendezvényszínt létesítenek a jövő nyárra.
Az ünnepségen Benkő Péter, Jászai Mari-díjas színművész közreműködött.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán