Archivum
Dilemmák az interaktív táblák körül
Nem könnyű manapság a pedagógusok dolga. Lekötni a gyerekek figyelmét, versenyezve az internetes világ ezer ingerével, leküzdve azokat az érzelmi gátakat, melyet a háttér, a mindtöbb csonkacsalád, s a társadalmi problémák okoznak. A legtöbb sikert a reform pedagógia valamely ágával dolgozó tanárok, tanítók érhetik el. Számukra kiemelt szempont az emberi kapcsolatok kiaknázása a fejlesztésben. Éppen ezért jelenthet számukra ugyanúgy nehézséget, mint segítséget a tanításban terjedő új eszköz, az interaktív tábla.
Középútkeresőben
Ennek révén bármely információ látványossá tehető a tanteremben, miközben valójában egy gép (modernizált iskola tévé) működésére figyelnek a diákok. A zalaegerszegi reformpedagógia jeles képviselőit, Horváthné Sümegi Máriát és Mikóné Kocsis Évát (Eötvös-iskola) kérdeztük ez ügyben. Ők évek óta elkötelezettjei a Humanisztikus Kooperatív tanítási módszernek, mely a diákok csoportos foglalkoztatását teszi középpontba, ahogy a neve is utal rá, az emberi együttműködést téve középpontba. A két tanító szakismerete e körben országos hírű, számos publikáció jelent meg róluk, kollégák látogatták az óráikat, sikereket értek el akár autista diákok nevelése esetén is. S bár maga a reformpedagógia is a nevelő munka megújítását jelenti, most szembesülni kell ennek technikai oldalával az interaktív táblákkal is.
- A gyerekeken nagy az információ éhség, és ezen sokat segíthet a digitális tábla. Az idén januárban kerültek ezek az eszközök az iskolába. A használatára külön fel kellett készülni, a gyerek viszont nagyon gyorsan profi módon kezdték kezelni azt. "Természetes" módon, mivel ők már a számítógépek, az internet világába születtek. De az ésszerű használatra tanítani kell őket, ez irányba terelgetésre szorulnak. Bár nagyon sok mindenre jó a digitális tábla, azért meg kell találni az arany középutat az órai alkalmazásban. Előnye, hogy a pedagógus kreativitását is fokozza, olyan érdekes lehetőségeket rejt, mint az e-mail-ben küldött házi feladat vagy egyéni tananyag. De éppen itt a veszélye is, hiszen a tanításban a személyes kapcsolatnak van a legnagyobb nevelő ereje. Ezt sosem szabad szem elől téveszteni. Viszont a szemléltetés egyértelműen látványosabbá tehető, miközben a szintén hiányzik a látáson - halláson kívüli érzékszervi megtapasztalás, melyet csak a valós ingerek adhatnak. Persze nincs minden esetben mód a valós szemléltetésre sem, ezért fontos a mérték megtalálása, mert egyébként a tanár akár passzívabbá is válhat. Ami azonban egyértelmű előny, hogy a monoton gyakorló feladatok változatossá tehetők, a felzárkóztatásban több sikerélményt okoz. S az is szempont, hogy a gyerekek is szeretik - fogalmaztak a pedagusok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése