Archivum
Cseresnyés: a Fidesz-KDNP célja a családok megerősítése
A Fidesz-KDNP pártszövetség célkitűzése, hogy a családokat anyagilag és erkölcsileg is megerősítse, ezt szolgálja a január 1-jétől igénybe vehető gyed extra is - mondta Cseresnyés Péter fideszes országgyűlési képviselő vasárnap Nagykanizsán, sajtótájékoztatón.
A dél-zalai város polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyed extra védelmében aláírásgyűjtést indítottak, mert meglátásuk szerint a szocialisták és szövetségeseik "nemcsak a családi adórendszert, a családi adókedvezményt, a rezsicsökkentést törölnék el, hanem a gyed extrát is elvennék a családoktól", ha hatalomra kerülnének.
Erre a szándékra az a bizonyíték, hogy az ő politikájuk korábban is a pazarlásról és a megszorításról szólt, aminek mindig a családok látták kárát - tette hozzá Cseresnyés Péter.
A képviselő felidézte: Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának vezetője korábban arról beszélt, hogy kormányra kerülésük esetén eltörölnék a gyed extrát. A Gyurcsány-kormány megszorításaink többsége is a családokat érintette, Bajnai Gordon pedig miniszterelnökként "elvette" a 13. havi családi pótlékot és nyugdíjat.
A Fideszben a gyerek az első, meg kell becsülni a gyermeket nevelő szülőket, ezért vezették be a családi adórendszert és az alacsony adókulcsot - jelentette ki Cseresnyés Péter.
Dömötör Mónika, a Fidesz Zala megyei nőtagozatának elnöke úgy fogalmazott: a gyed extrának köszönhetően egy anyának "nem kell választania karrier és gyermek között".
Ez a családtámogatási forma ösztönzi a gyermekvállalást, hiszen testvér születése esetén a 2014 előtt született gyermekre is igénybe vehető. Többletjövedelmet is jelent a családoknak, mert a családi adókedvezménnyel "kétszeresére vagy akár háromszorosára növekedhet az a jövedelem, ami a családoknál marad" - mondta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélEgy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán