Archivum
Átadták a Zalaegerszegért-díjakat
Kilenc magánszemély és egy szervezet tevékenységét jutalmazta idén a város Zalaegerszegért-díjjal. Az elismeréseket december 13-án, ünnepi közgyűlés keretében adták át. A díjat 1993 óta olyan személyek és szervezetek vehetik át, akik a város építésében, fejlesztésében, művészeti, kulturális-, vagy sportéletében, illetve egészségügyi vagy szociális szolgálatában példaértékűt alkottak.
A Díszteremben rendezett ünnepségen Csapó József nyugalmazott középiskolai tanár, Hájas László, a volt Gelka nyugalmazott vezetője, Jagasics János gépészmérnök, Jákov Szemjonovics Csernyák, Szurgut város volt alpolgármestere, Magyar Gyuláné, a Gondozási Központ nyugalmazott vezetője, Dr. Ribiczey Pál főorvos, volt alpolgármester, Sebestyénné Gyuk Marianna védőnő, Skrabut Éva, a Zala megyei Népművészeti Egyesület elnöke, Sümegi Pál, a Zala megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség nyugalmazott igazgatója és a Helikon Táncklub vehetett át elismerést.
Gyutai Csaba polgármester a díjazottakat köszöntve elmondta: Magyarország bővelkedik talentumokban, elég ha csak a tudomány bizonyos területeire, a sportra, vagy a művészetekre gondolunk. Sok magyar vitte hazánk jó hírét szerte a világba is. Ugyanilyen fontos azonban, hogy elismerjük az itthon maradottak teljesítményét, hiszen a saját közösségünket is erősítenünk kell. "Tükék" - vagyis tősgyökeres zalaiak - és betelepülőkből lett lokálpatrióták alkotják ezt a közösséget. Az általuk kifejtett alkotótevékenység és közös munka viszi előre évről évre a várost. Az önkormányzat számára pedig évtizedek óta fontos, hogy elismerje és jutalmazza az arra érdemes polgárokat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése