Archivum
Amikor valóra válik egy álom
A zalaszentgróti Gergő horgászfelszerelést és a Lentiben élő Kinga laptopot vehetett át a Csodalámpa Alapítványtól a közelmúltban. Ennél extrémebb kívánságot is teljesített már a civil szervezet, például az egerszegi Anna delfint simogathatott Nizzában. Az alapítvány azért jött létre, hogy a súlyos betegségekkel küzdő gyermekek arcára mosolyt csaljon egy-egy csodalámpás kívánságteljesítéssel.
Csodalámpás gyerekek Zalában is
– Nagyon szeretek horgászni, szabadidőben szívesen járok le a Zalára és a halastavakra. Többnyire keszeg és kárász a zsákmány, melyből mindig valami finomság készül – mondja Gergő, akit pécsi kórházi kezelése során kerestek fel az alapítványtól. A zalaszentgróti 16 éves fiúnak van egy másik szenvedélye is, amit hivatásként szeretne majd űzni. Ez pedig a tubázás. Jelenleg a budapesti zeneművészeti szakközépiskola 11. osztályába jár. Nagy álma, hogy külföldön tanulhasson tovább; London vagy New York a célja. Nos, ez a vágya még nem teljesülhetett, de a megálmodott horgászfelszerelés igen, melyet nemrég vett át a Csodalámpa Alapítvány munkatársaitól.
A Lentiben élő, a zalaegerszegi Deák Ferenc szakközépiskolába járó Kinga egy laptopot szeretett volna. Az ő kívánsága is meghallgatásra talált, miután regisztráltatta magát az alapítvány honlapján. A meglepetés valóban váratlanra sikeredett. Édesanyja mondta neki, hogy cégétől felkeresik az iskolát. Akkor még nem sejtett semmit, de amikor édesanyjával együtt megérkeztek a Csodalámpa munkatársai az osztályfőnöki órára, majd az osztályfőnök a csodák létezéséről kezdett beszélni, a kép összeállt benne. Izgatottan, nagy örömmel vette át a laptopot. A 11-edikes lány egészségügyi dolgozónak készül, szülésznő szeretne lenni.
– A Csodalámpa Alapítvány a nevében hordozza, hogy valamilyen különleges dolgot tesz.
– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt 8 év alatt már 1750 kisbetegnek szereztünk örömet egy-egy kívánságuk teljesítésével – meséli Felkai Márta kommunikációs vezető. – A 3 és 18 év közötti daganatos, leukémiás, transzplantált vagy arra váró, izomsorvadásos és még nagyon sok egyéb, életet veszélyeztető betegségben szenvedő kisgyermek álmát valósítjuk meg. Kezdetben néhány kívánság volt egy évben, az utóbbi 2-3 évben azonban már 260 körüli a teljesítés, tavaly pontosan 265, tehát szinte mindennap valóra válik egy álom az ország valamely pontján az önkénteseink és a támogatóink segítségével.
– Mit kérnek a gyerekek Önöktől?
– A kicsik játékokat, a nagyobbak laptopot, fényképezőgépet kérnek. Akinek az állapota engedi, külföldre is utazhat, például Eurodisney-be. Van, aki állatkertbe, vidámparkba szeretne eljutni vagy filmforgatást, televíziós sorozat felvételét végignézni. A gyerekek fantáziája határtalan, volt, aki az Orient Expresszen utazhatott, vagy laktanyában igazi tankot vezethetett. Sokan szeretnének híres sportolókkal, művészekkel, hírességekkel találkozni, mint például Kertész Imre Nobel-díjas íróval, Farkas Bertalan űrhajóssal, de már a pápához is eljuthatott egy csodalámpás gyerekünk.
– Hogyan találják meg a gyermekeket, hogy teljesíteni tudják a kívánságukat?
– Önkénteseink segítségével Budapesten hét kórházban, valamint Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Zalaegerszegen, Szombathelyen, Győrben és Veszprémben találkozunk közvetlenül a kezelések során a kisbetegekkel, de a www.csodalampa.hu oldalon található elérhetőségeink bármelyikén is lehet jelentkezni. Így találjuk meg a zalai gyerekeket is, eddig több mint 60 kisgyerek álmát valósítottuk már meg a megyében. Zalaegerszegen az 5 éves Lili például kerti csúszdát kért hintával, a zalaszentlászlói gyermekotthon lakója Csaba Görbicz Anitával, a Reziben élő Noémi Mark Webberrel, Babosdöbrétéről Szilárd Michael Schumacherrel találkozhatott. A nagykanizsai Dalma a FTC kezdőrúgását végezhette el, a sármelléki Zoltán Legolandbe utazhatott.
A kívánságteljesítéssel azt szeretnénk elérni, hogy olyan élményben, személyes figyelemben részesüljenek a gyerekek, amelyből erőt meríthetnek gyógyulásukhoz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése