Archivum
A zalaegerszegi önkormányzat támogatást nyújt a pótfelvételihez
2012. július 24-én megtörtént a bejutási ponthatárok megállapítása a felsőoktatási intézményekben – közli szerkesztőségünkhöz eljutatott sajtóközleményében Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere
Városunk számára kiemelt jelentőséggel bír a helyi műszaki felsőoktatás, azaz a mechatronikai mérnöki képzés, amely a Nyugat-magyarországi Egyetem Gépészeti és Mechatronikai Intézetének keretében működik Zalaegerszegen. A jól képzett mérnökök iránt rendkívül nagy kereslet a munkaerőpiaci szereplők részéről és az eddig végzett hallgatók száz százaléka el tudott helyezkedni a helyi, megyei, vagy regionális vállalatoknál (Flextroincs, General Electric, Opel, 3B Hungária, Anton, Pylon, Ruget, Schneider, LUK Savaria, Jabil, stb.).
Az egyetem döntése értelmében a szakon pótfelvételire kerül sor, melynek során a felvett hallgatóknak költségtérítést kell fizetni. A költségtérítés összege 175.000 Ft/fő/félév, amely a jelentkező fiatalok családi, szociális és anyagi hátterét figyelembe véve viszonylag könnyebben vállalható más intézmények díjaihoz képest.
A jelentkezés határideje 2012. augusztus 10.
Mivel a város és a megye kiemelt prioritásként határozta meg a szakiskolai, szakközépiskolai és felsőfokú műszaki (elsősorban gépipari, elektronikai és mechatronikai) képzések támogatását, ezért Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata úgy döntött, hogy az egyetemmel és a közreműködő partner vállalatokkal együttműködve támogatni kívánja a zalaegerszegi műszaki felsőoktatás hallgatói utánpótlásának biztosítását, méghozzá oly módon, hogy a pótfelvételi eljárás keretében felvételre kerülő valamennyi hallgató esetében átvállalja költségtérítési díjuk teljes első két félévi összegét.
Jó tanulmányi eredmény elérése esetén a költségtérítéses hallgatók az első két félév teljesítése után átkerülhetnek az államilag támogatott kategóriába, így később sem kell térítési díjat fizetniük.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése