Archivum
A "spártai hős” Zala megye díszpolgára
Ünnepi közgyűlését tartotta a Zala Megyei önkormányzat, melyen ismét kitüntették azokat, akik munkájukkal, példamutató emberi magatartásukkal jelentős érdemeket szereztek, hozzájárulva a megye jó hírének gyarapításához. A legrangosabb elismerést, a 2012. évi díszpolgári címet dr. Lubics Szilviának adományozták. A hahóti fogorvos, három fiúgyermek édesanyja amatőr hosszútávfutó és ultramaratonista, aki 2011-ben megnyerte az Ultrabalaton és a Spartathlon futóversenyt.
Ünnepi közgyűlés kitüntetésekkel a zalavári Várszigeten
A zalavári Várszigeten, a két évvel ezelőtt felavatott millenniumi emléképületben tartott ünnepségen Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke mondott köszöntőt. Beszédében megemlékezett az emléképület megálmodójáról, Makovecz Imre néhai építészről, a megye díszpolgáráról:
– "A magyarságban nem tudom, honnan van ez az erő, a magyarság eltaposhatatlan. Ez több évszázados tapasztalat. A magyar nem birkanép, hanem mérhetetlenül türelmes és rugalmas. Meg tanult alkalmazkodni az idegen érdekek kijátszásához" – idézte egyik, a mai válság sújtotta világra jellemző gondolatát. Mint fogalmazott, a történelmi önbizalom mellett azonban a túlélésre, felemelkedésre alkalmas stratégiára, politikára is szükség van. A jelenlegi válságos helyzetből csakis a munka vezethet ki – hangsúlyozta; érvelését Deák Ferenc gondolatával támasztotta alá: – "Csak a munka fejti ki, csak az tartja fönn a testnek és léleknek erejét. Csak a munka tesz hasznossá."
Manninger Jenő köszöntőjében kitért közigazgatás átalakításának, a járások kialakításának fontosságára, a megyei önkormányzat új szerepére. Utalt a KSH-jelentésre, miszerint a megye országos viszonylatban közepes fejlettségű, ugyanakkor jelentős elmaradást szenvedett el 2010-re a nyugat-dunántúli régió másik két megyéjével szemben. Mint mondta, ezért is nagyon fontos feladatuk, hogy elkészítsék a megye terület- és gazdasági fejlesztési tervét, hogy minél több uniós forrást jusson a megyébe a 2014–2020 közötti pénzügyi ciklusban. A Szombathely–Zalaegerszeg–Nagykanizsa gazdasági tengely kialakítása, az egészség- és agroturizmus fejlesztése, a helyi termelők, a falusi vállalkozások segítése, a határ menti együttműködések kiszélesítése – körvonalazta a készülő megyei fejlesztési terv egyes elemeit.
– Most azokat köszöntjük, akik az élet bármely területén kimagasló eredményeket értek el, szaktudásukkal, munkájukkal, példamutató magatartásukkal kiemelkedtek a közösségből, hozzájárulva Zala megye jó hírnevének gyarapításához – ezzel a gondolattal tért át a következő napirendi pontra, a megyegyűlés által adományozott kitüntetéseinek átadására.
Zala Megye Díszpolgára kitüntető címet idén dr. Lubics Szilvia amatőr hosszútávfutó és ultramaratonista kapta.
– Váratlanul ért az elismerés, amely most nagyon nagy erőt a Spartathlon futóversenyre való felkészüléshez – mondta. (dr. Lubics Szilvia 2011-ben óriási bravúrral nyerte meg a Spartathlont, a női győztes 29 óra 07 perc 45 másodperc alatt teljesítette az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres távot.) – Amikor az ember ott van az úton, és igyekszik teljesíteni ezt a nagy távot, ahogy az élet más területein, hullámhegyek és hullámvölgyek követik egymást, melyeken át kell esnie. Ez a díszpolgári cím és a gyűrű, amely ott lesz velem három hét múlva, a versenyen, nagy segítséget ad majd a táv teljesítéséhez. Még egyszer köszönöm szépen ezt a megtiszteltetést – zárta gondolatait.
A megyei közgyűlés összesen 17 elismerést ítélt oda.
A Zala Megye Díszpolgára kitüntető cím: Dr. Lubics Szilvia hosszútávfutó, fogorvos (Nagykanizsa)
Zala Megye Közigazgatásáért Díj: Csertán Mária igazgatási csoportvezető (Zalaapáti)
Zala Megye Egészségügyéért Díj: Dr. Huzián Ida orvos (Lenti)
Zala Megye Szociális Gondoskodásáért Díj: Soós Lászlóné szociális gondozó (Tófej)
Zalai Közművelődésért Díj: Halász Gábor igazgató-Hévíz, polgármester-Kiskutas
Zalai Pedagógus Díj: Kun Sándorné óvodapedagógus (Gyenesdiás)
Az Év Zalai Diákja Díj: Patus Eszter tanuló (Nagykanizsa)
Zala Megye Sportjáért Díj: Lang József nyugdíjas (Zalaegerszeg)
Zala Megye Ifjúsági Sportjáért Díj: Damina László szakmai vezető (Hévíz)
Zala Megyei Sajtódíj: Antal Anita sajtóreferens (Hévíz)
Zala Megye Közszolgálatáért Díj: Zalaszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Zalai Civil Társadalomért és Nemzetiségekért Díj: "Fehér Bottal a Kerka Mentén" Látásfogyatékosok Egyesülete-Lenti
Zala Turizmusáért Díj: Gosztola Gyöngye Étterem és Wellness Hotel
Zala Megye Fejlesztéséért Díj: Doucha Ferenc vállalkozó (Nagykanizsa)
Zala Megye Építészetéért Díj: Czigány István építész, vezető tervező (Zalaegerszeg)
Zöld Zaláért Díj: Kránitz Ferenc ny. mérnök (Keszthely)
Vajda Lajos Díj: Farkas Ferenc tanár-szobrász (Zalaegerszeg)
* * *
A 246 kilométeres táv teljesítése elképesztő teljesítmény nekünk, laikusoknak. Annyi, mint elfutni Budapestig Zalaegerszegről! Nyilvánvaló, hogy a fizikai erőnlét rendkívül fontos, de hogy valaki óránkon át, több mint egy napon át képes legyen egyvégtében futni, fejben is ott kell lennie. Ez a hihetetlen teljesítmény olyan hatalmas koncentrációt igényel, amely az emberi teljesítőképesség határát súrolja, de lehetséges, hogy azon is túl van. Dr. Lubics Szilvia, a Kanizsai Futó- és Szabadidősport Klub ultramaratonistája, a többi amatőrversenyzővel együtt nem a pénzért fut, a Spartathlonon ugyanis nem osztanak pénzdíjakat, a célba érkezők olajág-koszorút és emlékérmet kapnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése