Archivum
A rezsitartozások csapdájában
Szinte nincs olyan társasház Zalaegerszegen sem, ahol a rezsitartozások ne keserítenék meg a becsületesen fizető lakók életét. A felhalmozott tartozások sokszor elérik a több százezres, sőt több milliós nagyságrendet, melynek csökkentésére azokban a házakban, ahol központi fűtés van, tulajdonképpen nincs mód, mert nincs lehetőség az egyedi korlátozásra. Háznak márpedig működnie kell, így nem marad más hátra, minthogy a rendesen fizetőkkel fizettetik meg a kintlévőséget – az energiaárak miatt amúgy is magas közös költségbe beépítve!
– Mit tehet a társasház, illetve a közös képviselő?
– A közös képviselőnek már az első egy-két hónap elmaradás esetén érdemes felszólítania a nem fizető tulajdonostársat tartozása rendezésére. Ha a fizetési felszólítás nem vezet eredményre, egyáltalán nem célszerű hónapokat várni, hanem minél előbb jogi útra kell terelnie az ügyet – mondja érdeklődésünkre dr. Schmidt Zoltán, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökségi titkára. – Ennek első lépése, hogy a társasház közgyűlési határozattal a tartozás erejéig jelzálogjogot jegyeztet be az adós ingatlanjára. Ezt már háromhónapnyi közös költség összeggel való tartozás esetén megteheti. Előfordul, hogy ez a tény ösztönzőleg hat, és rendezik tartozásukat, de ez a lépés azért is hasznos, mert így nem tudja eladni lakását és nem tud kibújni adóssága kiegyenlítése alól.
A legtöbb esetben azonban sem a fizetési meghagyás, sem a jelzálogjog bejegyzése nem javít a fizetési hajlandóságon, akkor, mint mondja az elnökségi titkár, nem érdemes várni, el kell indítani a megfelelő jogi procedúrát.
– A közös képviselőnek fizetési meghagyás kibocsátását kell kérnie a közjegyzőtől. Ha az adós tulajdonostárs ellentmond, hosszadalmas perré alakulhat az ügy, amelyben a bíróság hoz jogerős ítéletet. Ha pedig nem mond ellen, 15 nap elteltével jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás és akkor ez alapján lehet kezdeményezni a végrehajtási eljárást. A közös képviselő ezután nyújthatja be több példányban a végrehajtási lapot az előbb említettek alapján, vagy a bírósághoz vagy a közjegyzőhöz jóváhagyásra, amely alapján a végrehajtó elkezdi munkáját.
Pénzt ez idáig még nem lát a társasház, sőt az ügyvédi, a közjegyzői költséget valamint a végrehajtó munkadíjának egy részét is kénytelen megelőlegezni.
– A végrehajtási törvényben minden le van szabályozva, az is, hogy a végrehajtónak mennyi időn belül kell intézkednie. A társasház költsége azonban megtérül teljesítés esetén, mert az ezzel kapcsolatos összes kiadás az adóst terheli a tartozásán felül.
– Milyen eszközei vannak a követelések behajtásának?
– A helyrajzi szám alapján három napon belül le kell foglalni a végrehajtónak az adós ingatlanát, és 15 napon belül át kell adnia a végrehajtó okiratot a tartozás rendezésére. Ha ez nem történik meg, a fokozatosság elvét szem előtt tartva a tartozás letiltható az adós munkabéréből, vagy bankszámlájáról. Ha ez sem vezet eredményre, ingóságot kell lefoglalni a lakáson belül, de szóba jöhet autó vagy üzletrész. Az ingatlan árverésére csak a legvégső esetben kerül sor!
Dr. Schmidt Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy nem az a cél, hogy az adóstól elvegyenek bármit is, mivel az eljárás bármely szakaszában lehetősége van akár részletekben, akár egy összegben megfizetnie tartozását.
– Ha az adós nem tudja rendezni tartozását, és semmi más vagyona nincs a lakóingatlanán kívül, akkor ad absurdum elárverezhető akár ötszázezer forintos rezsitartozás miatt egy 6–8 millió forintos lakás. Habár ez nagyon ritka, ugyanakkor a jogi lehetőség megvan rá – mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökségi titkára.
Az árverések sikerességét megnehezíti az ingatlanpiac helyzete. Ha az ingatlanra nincs vevő, az árverések akár évekig is elhúzódhatnak, mialatt a társasházak egy fillért sem látnak, a nem fizető tulajdonostársak által felhalmozott kintlévőségekből.
– Ezért nem szabad teret engedni a kis tartozásnak sem, hiszen ha a tartozás nagyságrendje eléri a több százezres szintet, azt már sokkal nehezebb rendezni, mint egy pár tízezer forintos elmaradást – tette hozzá.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése