A népszámlálás története

"Egy kenyéren vagynak, akár házasok légyenek, akár nem"

Ma erre nincs szükség, elég felemlegetni az esetleges szabálysértési díjat. Fura is lenne, ha katonával és pappal az oldalukon jelennének meg a népszámlálók. Igaz a romos vár sem szerepel már az ingatlan típusa kategóriában. Az asszonynépet ma nőnek hívják, a növendékenyeket pedig gyerekeknek. De úgy tűnik a statisztikakészítés örök.

A XV. században kezdődött a történet a dicalis összeírásokkal. Nem csoda, ha nem örültek neki, hiszen az adóbehajtás előtti vagyonösszeírást jelentette ez. Rovásbotokra (dica) írták fel a vagyont, innét az elnevezés. A dézsmajegyzék az egyházi tizedet és a földesúri kilencedet jegyezte fel. Az urbáriumok az úrbéres szolgáltatások ellenőrzősére szolgáltak. Később az állandó hadsereg fenntartási költségeihez kellett hozzájárulni, ezért irogatták, kinek mit van a tejbe aprítani, kivéve a nemeseket, akiket az összeírás alól előjoguk védett (ma a diplomáciai testületek élveznek mentességet).

A XVII. század végétől kezdődtek a megyei összeírások. A vagyoni állapotot vizsgálták az adóterhek elosztása végett. Az egyházlátogatások alkalmával a hívők számát és a plébánosok jövedelmét igyekeztek felmérni, és lélekszám összeírásnak hívták az így készült kimutatást, melyből a helységek népességére igyekeztek következtetéseket levonni.
1769-ben Mária Terézia a jellemző éhínség miatt megyénként a termés mennyiségét íratta össze, majd később a lélekszámot is.
1770-ben rendelték el országosan a lelkek összeírását, mely új fejezetet nyitott ezen statisztikák körében, hiszen a nemet, életkort, foglalkozást is kutatták kormányzási, gazdaságpolitikai és katonai célokból.
1770-1782 között a nem nemesekről készültek összeírások, bőséges adatokkal, de nem kellő pontossággal és nem egy időben. 1777-ben született a patens, mely szerint november 1 és 1778 január 1. között bármely felekezetű és rangú személyt össze kell számolni. Magyarország kivételével a Monarchia összes tartományában megtörtént ez a fajta összeírás. Végül II. József elrendelte a végrehajtást, akár fegyveres tettlegesség igénybevétele mellett is. Polgári és katonai összeíró biztosok a helyi lelkipásztor kíséretében járták a házakat 1784. november 1. kezdődően (eredetileg szeptemberben lett volna.) Ez volt az első népszámlálás Magyarországon.

A számlálóbiztosoknak Pozsonyba kellett utazniuk felkészítésre. Az összeírás német nyelven történt, mely a helységnevekben számos pontatlanságot okozott. A lakosságot név feltüntetésével együtt dokumentálták. Kérdőívek készültek családonként, házanként ("Azon közönséges Épülteknek, melyekben Emberek laknak vagy lakhatnának lészen egy külön árkusa") településekként, megyékként. Értelmezésbeli problémák akadtak, például, hogy mi tartozik a ház kategóriába, ezért lehetett, hogy Zala bortermelő vidékein kétszer annyi házat jegyeztek fel, mint családot, feltehetően a helyi pincéket is eme kategóriába sorolva.

Amit ma röviden egy háztartásként jegyeznek, kicsit kacifántosabban definiáltak anno, érdemes felidézni:
"Egy familiához számoltatnak valakik külön magoknak nem főznek, egy Atyától, vagy Gazdától, Gazdasszonytól közönségesen együtt tápláltatnak és velek egy Asztalon, kenyéren vagynak, akár ezek Házasok légyenek, akár nem"
Az összeírás kérdéseit áttekintve kitűnik, azok főleg a hadba fogható, egészséges férfiak számára vonatkoztak, katonai cél bújt meg a háttérben (szintén érdekesség, hogy a "tisztességes charakterű" férfiak külön kategóriát alkottak)
Az asszonynépre kevésbé részletesen volt kíváncsi az összeírás, a gyerekeket pedig életkor szerint sarjadék vagy "növendékenyek" katagóriba kellett sorolni (itt is külön tekintettel a fiúkra). A családi állapotokra már akkor is a nőtlen férfiak többsége volt jellemző a nősökkel szemben. Ez az arány városon belül még inkább igaz volt. A felmérés még kitért a vándormozgalmakra (ma ingázók) is.

Végül néhány számszerű adat: Az 1784-es első népszámláláson Erdéllyel együtt és a határvidékek nélkül a lakosság száma 8,5 millió volt. Az ország mai területén 2,7 millió lélek lakott. 1,3 millió házban, 1,6 háztartást alkotva. Zalában (a mai megyehatárokon belül) 116 ezer lakos volt. A lakosság 80 százaléka kistelepülésen, apró falvakban élt. 59 ezer férfi és 57 ezer nő élt itt (ez volt az egyetlen népszámlálás, amikor a férfiak voltak többségben). Zala 639 települését 25 mezőváros, 579 község és 35 puszta alkotta (királyi várossal nem rendelkeztünk). 43 ezer volt a házak és háztartások száma, a jogi népesség 226 ezer fő (akkori megyehatárokat figyelembe véve). 282 pap, 8000 nemes, 74 tisztviselő, 3300 polgár, 16 ezer paraszt, 22 ezer zsellér és 6500 egyéb teszi ki az adatokat.
Zala Egerszeg a szombathelyi püspök tulajdonát képezte, 693 házzal, 593 családdal, 2714 lakossal.


Forrás: Az első Magyarországi népszámlálás (1784-1787) Budapest 1960.