Archivum
A föld-spekuláció ellen
A zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság kihelyezett ülésére ezúttal Zalaegerszegen került sor. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára az ülésen hangsúlyozta: az új BTK. hatálybalépését követően, július elsejétől a hazai és külföldi spekulánsoknak nem lesz lehetőségük arra, hogy csak azért vásároljanak földterületet, hogy azt az európai uniós moratórium lejárta után jelentős haszonnal továbbadják.
Elhangzott: a bizottság munkájának célja, hogy a zsebszerződések a fiókban maradjanak, és ne tudják felhasználni őket. A törvénynek komoly visszatartó ereje van, és lehetetlenné teszik az ilyen jellegű szerződések bejegyzését az ingatlan nyilvántartásba. Fontos tudni, hangsúlyozta Budai Gyula, hogy a helyi földbizottságoknak vétójoguk van és a szerződés, csak akkor jöhet létre, ha hozzájárulnak az adott terület eladásához.
Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy a jogszabályok kijátszása, a termőföld tulajdon, haszonélvezeti, vagy használati jogának színlelt szerződéssel való megszerzése öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.
Gyutai Csaba polgármester köszöntve a tárcaközi bizottság kihelyezett ülését elmondta: vissza kell szerezni a magyar termőföldet azoktól a külföldiektől, akik félig legálisan, vagy illegálisan jutottak hozzá. Zala megye is érintett zsebszerződésekkel, ezeket fel kell tárni, és fellépni a földvédelem érdekében. Az a cél, hogy a föld magyar kézben legyen.
Nagy István, Mosonmagyaróvár polgármestere ismertette törvényjavaslatát, melynek értelmében a zsebszerződések feltárásához minden eszközt és lehetőséget az ügyészség kezébe kell adni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése