Archivum
A balatoni üdülőkörzetért
A Nyugat-dunántúli Operatív Program (NYDOP) keretében 144,84 milliárd forint áll rendelkezésre 2007-2013 között, amelynek 90 százalékát már meghirdették. Az uniós pénzek osztása folytatódik: a legsikeresebb a telephelyfejlesztésre beadott és nyertes, valamint a vállalkozói támogatások voltak. Sok zalaegerszegi, nagykanizsai, és egyéb településen működő cégek pályáztak sikerrel.
– Most kiírásra került a balatoni üdülőkörzetre vonatkozó, úgynevezett "turisztikai vonzerő pályázat", mintegy 2,6 milliárd forintos kerettel. Ettől várjuk a Balaton melletti partsétány fejlesztését, egyéb fürdőfejlesztéseket, valamint különböző, a turisták igényeihez kapcsolódó, önálló vonzerőt biztosító vállalkozások pályázatát – tájékoztatott Manninger Jenő, Keszthely és térségének országgyűlési képviselője. Hozzátette: a pályázaton kívül megjelent a turisztikai kiemelt projektek kiírása is, ebben Zala megyéből elsősorban a hévízi gyógyfürdő és a Festetics kastély tud részt venni. Az igény a régióban ugyanakkor lényegesen több lesz, mint amennyi pénz áll rendelkezésre.
Mint elmondta, jelenleg is vannak pályázati lehetőségek a mikro-vállalkozások számára. Tízmillió forintot lehet nyerni ingatlanra-és eszközbeszerzésre, valamint megújult energiára is házanként 800 ezer forint áll rendelkezésére annak, aki sikeres pályázatot nyújt be.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése