Archivum
Turizmus: legyünk versenyképesebbek
Keszthelyen, a Helikon Kastélymúzeum Fehér Tükörtermében Manninger Jenőnek, a Zala Megyei Közgyűlés elnökének köszöntőjével vette kezdetét az a turizmusfejlesztési szakkonferencia, amelyiken - egyebek mellett- áttekintették Hévíz, Zalakaros, Keszthely és a Balaton - egészségturizmus alapú térségfejlesztési program kialakításának és megvalósításának megyén belüli lehetőségeit. A Széchenyi Programiroda a megyei területfejlesztést és területi tervezést támogató kiemelt projekt keretében szervezte az idegenforgalomban érdekelt intézmények, cégek, szervezetek részvételével tartott fórumot, hogy a helyi fejlesztési célokról, a fejlesztési forrásokról térségenként is aktív eszmecsere folyjék.
Turizmuspolitikánk legfőbb céljairól a turisztikai fejlesztések érdekében végrehajtott versenyképesség növeléséről dr. Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium Tervezéskoordinációért Felelős Államtitkárság Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály vezetője beszélt. "Hétköznapok és ünnepek egy hercegi kastélyban - a keszthelyi Festetics kastély évszázadai" című projektet Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója mutatta be. Fodor Márk, a Taverna Pince Kft. ügyvezető igazgatója a térségi marketing és a marketing projektek kiépítését helyezte előadásának középpontjába. Zalakaros modernizációját és a zalakarosi fürdő fejlesztéseit Novák Ferenc polgármester ecsetelte. A konferencián Manninger Jenő ismertette a megyei önkormányzat 2014-2020-as EU tervezési ciklusra vonatkozó feladatait, elképzeléseit. Bejelentette: Hévíz központtal létrehozzák Közép-Európa legnagyobb rekreációs, gyógy-, egészségturisztikai központját, amely a zalai fürdőváros 50 kilométeres körzetében lévő településeket érintené Zalakarostól Zalaszentgrótig, a Balatontól Zalaegerszegig, magában foglalva a zalacsányi és kehidakustányi fejlesztéseket is. Nemzetközi színtéren a települések partneri összefogásával nagyobb vonzerőt lehet elérni és hatékonyabb marketingmunkát lehet folytatni -hangsúlyozta ki. A kistelepüléseken a helyi termelőket is be szeretnék kapcsolni a vendéglátásba és fejleszteni kívánják a falusi-, kerékpáros-, bakancsos- és zarándokturizmust. A marketingtevékenység középpontjában Keszthelyen a kulturális turizmus áll a Festetics családhoz köthető lovas turizmussal és a "Festetics termékcsalád" megteremtésével.
A lovas központra, a balatoni zagyterek sétánnyá alakítására, a hévízi lefolyó csatorna ökoturizmusára, a Kis-Balaton vízi turizmusára már készítettek előzetes megvalósíthatósági tanulmányokat. A gazdasági övezetek kiépítéséről, modernizálásáról (sármelléki ipari park, egyetemi innovációs park, Balaton-menti üzleti-szolgáltató park) is készültek tanulmányok. Ez lehet a másik pillér, amire a fejlesztéseket alapozni lehet. A Széchenyi Programiroda kiemelt koordinációs projektje összesen 500 millió forintból a 21 "megyei" fejlesztés támogatását célozza egy konzorciumi és további projektpartnerek bevonásával.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltása -
rovatunk hírei
Horváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és Drabik top 10
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséért