Archivum
Rekordösszegű iparűzési adó Zalaegerszegen
Rekordösszegű helyi iparűzési adó (hipa) folyt be az elmúlt évben Zalaegerszeg önkormányzatához, a tervezettet is meghaladóan mintegy négymilliárd forint - közölte a város alpolgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) az előző napi közgyűlésen tárgyalt témák kapcsán beszélt arról, hogy az emelkedő bevételek miatt módosították a zalai megyeszékhely tavaly decemberben elfogadott idei költségvetését. Az akkori döntés után ugyanis további jelentős összeg, még mintegy 400 millió forint folyt be a város kasszájába, ezzel a tervezett hiány is megszűnt.
Az idén 21 milliárd forintra módosult a költségvetési főösszeg, köszönhetően annak, hogy a múlt évre tervezett 3,4 milliárd forintos hipabevétel végül mintegy négymilliárd forint lett. Az örvendetes emelkedés oka elsősorban az, hogy a külföldi piacokra termelő zalaegerszegi cégek jó évet zártak 2011-ben - tette hozzá az alpolgármester.
Balaicz Zoltán beszélt arról is, hogy a zalaegerszegi közgyűlés visszavonta a múlt év novemberében elfogadott, a hulladékdíjak emeléséről szóló rendeletet. Erre azért volt szükség, mert december végén egy kormánydöntés után áremelési moratórium lépett életbe.
A közgyűlésben vita volt arról, hogy szükséges-e visszavonni a rendeletet, mert parlamenti források szerint hamarosan újból lehetőség lesz a díjak emelésére, de a többség úgy döntött, hogy mindig a hatályos jogszabályokhoz kell igazodni. A rendelet visszavonása miatt a zalaegerszegi hulladékdíjak negyedéves számláit még a korábbi összegekkel postázzák a háztartásoknak - tette hozzá.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése