Archivum
Minden földrészen jelen
A 15 éves múltra visszatekintő csesztregi Femat Hungária Kft. – amely Az év gépgyártója címet nyerte el Zalában – a térség egyik meghatározó vállalkozása. Másfél–két és fél milliárd forintos termelési értéket hoz létre évente, s folyamatosan mintegy 150 embernek biztosít munkát, megélhetést.
Femat kft.: Az év gépgyártója Zalában
Mint Takács László ügyvezető igazgató – aki együtt „született” a céggel, azaz az indulás óta irányítja a társaságot – elmondja, a mai kornak megfelelő szintű, korszerű technológiával, jól képzett szakemberekkel rendelkeznek, nem véletlen, hogy számos világcégnek dolgoznak. A kitüntetésről az a véleménye, hogy az nem egyéves munkájuk, hanem hosszabb időszakot átölelő eredményes munka, a folyamatos fejlődés elismerése.
Csupán ízelítő termékpalettájukból: autóipari, cement- és bányaipari, energetikai berendezések, építőipari gépek, szállítópályák gyártása, szerelése.
– Szállítunk minden földrészre, termékeink 90 százaléka közvetlen nyugati exportra megy, a belföldön megrendelt maradék 10 is előbb-utóbb határainkon kívülre kerül – mondja. – Olyan világcégek találhatók hagyományos megrendelőink között, mint az Audi, a General Motors, a Mercedes, Porsche, a Volkswagen, a BMW és még folytathatnám a felsorolást.
Majd hozzáteszi, nem kis fegyvertény évente több ezer tonna vasat „megkalapálni”, s bár termékeik nem saját tervezésűek, de jó néhány akad közöttük, amely már erősen kötődik hozzájuk, nem nagyon rendelnek mástól.
Az elmúlt két év gazdasági nehézségei őket sem kerülték el, de úgy tűnik, a jövő derűsebb képet mutat, 2011 első félévére kapacitásuk szinte teljesen kitöltött megrendeléssel. Ami nem kis szó.

– Egy vezetőt mindig az minősít, milyen munkatársai vannak, mindig meg kell küzdeni az elismertségért, nem pihenhet a babérokon – foglalja össze „ars poeticáját” végezetül Takács László. – Mindig jön a következő feladat, amit eredményesen meg kell oldania. Ez az elismerés nekem is, munkatársaimnak is annyit jelent, hogy nem szabad egy pillanatig sem lazítani, mind jobban, mind magasabb szinten kell megfelelnünk a megrendelőink által elvárt követelményeknek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával