Archivum
Lebontják a ruhagyárat?
Bontási engedélyt kért a ruhagyár tulajdonosa a zalaegerszegi Platán soron 2003 óta üresen álló egykori gyárépületre. Információink szerint tavasszal történt egy helyszíni bejárás, melyen a polgármesteri hivatal munkatársai, a tulajdonos és szakhatóságok is jelen voltak.
Bontási kérelmet nyújtott be a tulajdonos
A terepszemle során több hiányosságot is megállapított a bizottság. A ruhagyárhoz kapcsolódó hatósági ügyek a Zalaegerszegi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztályához kerültek. A tulajdonos ide nyújtotta be néhány hete a bontási kérelmet is.
Lapunk úgy tudja, hogy a tavaszi bejárást követően az építésügyi osztály jókarbantartási kötelezettséget írt elő a tulajdonosnak. Többek között le kellett volna zárnia az épületet, megakadályozva ezzel a bejutást, ezenkívül több helyen javításokat kellett volna végeznie magán az épületen és a kerítsen is. Minderre hatvannapos határidőt kapott, ám még ennek lejárta előtt benyújtotta a járási hivatalhoz a bontási szándékról szóló dokumentumot.
A bontási eljárással kapcsolatban megkerestük dr. Koczka Csabát, a járási hivatal vezetőjét. A hivatalvezető elmondta: valóban érkezett hozzájuk ilyen kérelem, a tulajdonosnak pedig joga van lebontani az épületet. Az hogy bontási engedélyt kért, azonban nem jelent kötelezettséget, tehát a tulajdonos szándékán múlik, hogy végül eleget tesz –e ennek, vagy sem. Annál is inkább, mert bár "engedélynek" hívják a dokumentumot, ez valójában csak egy bejelentési kötelezettség. A járási hivatalnak nem kell konkrét engedélyt adnia a bontásra, csupán azt vizsgálják, hogy a kérelem szabályos –e.
A bontási kérelem benyújtásának hátterében több ok is állhat; ingatlanfejlesztés vagy időnyerés (lehet, hogy a tulajdonos időt akar nyerni a karbantartási kötelezettség betartásához). Év végéig derül ki, hogy a bontás valóban megtörténik –e.
A gyár bezárása óta már több elképzelés is volt a terület hasznosítására. Szó volt lakóparkról, OBI áruházról, kulturális központról, de végül egyik ötlet sem valósult meg. Néhány pozitívum azért történt a környéken: egy korábbi tulajdonos hozzájárult a Landorhegyi-iskola műfüves pályájának megépítéséhez, valamint a Déryné utcából kerékpárút vezet a Platán sor felé.
A ruhagyár épületnek sorsa rendszeresen felvetődik a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület és a Lokálpatrióta Klub ülésein is (ez utóbbi szervezet június végi találkozójának vendége volt Balaicz Zoltán polgármester, aki tájékoztatta a tagokat arról, hogy a gyár tulajdonosa bontási engedélyt kért). A városvédők és a helyi építészek szerint az 1950-es évek elején épült ruhagyár épülete (homlokzatának stílusa) komoly értéket hordoz, amit érdemes lenne megőrizni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltásaPataki Botond ismét magyar bajnok! -
rovatunk hírei
Megújult a Városgazdálkodási Kft. irodaépületeSzéderestet tartott a Zalaegerszegi Zsidó HitközségMegnyílt az egervári várkastély történetét bemutató új kiállításPlüssmackókból nyílt kiállítás ZalaegerszegenAz E.ON gázvezetéket cserél, az önkormányzat burkolatot újít fel a Petőfi utcábanTehetség és munka címmel nyílt kiállítása a művészeti gimnazistáknakKönyvtárosok világnapja a Deák-könyvtárbanÍró-olvasó találkozó dr. László Boglárkával Útmenti keresztek mentén túráztak CsácsbanNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseit top 10
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséért