Archivum
Jobb lesz a balatoni előszezon?
"A jó fél hónappal korábban startoló előszezon nem csupán a kiváló időjárás körülményeinek köszönhető, hanem azoknak az összehangolt "kuponos" akciónak is, amelyek úgymond, folyamatosan életet lehelnek a turizmusba. A kedvező tavaszi időjárásnak továbbra is egyértelmű nyertesei a meleg vízzel, vagy gyógyvízzel rendelkező környékbeli üdülő- és fürdőhelyek. Keszthelyen és a zalai Balaton-part üdülő-településein pedig a bakancsos és kerékpáros turizmus megélénkülésének lehettünk tanúi.
Több orosz vendég érkezik
A helyi szálláshelyek viszont függetlenül a jó időtől, egy-két kivételt leszámítva, még jobbára alszanak" - összegezte az előszezoni tapasztalatokat Tar László, a keszthelyi székhelyű Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, akit elöljáróban arról faggattunk, hogy a balatoni előszezon milyen tényezőktől, körülményektől lehet jobb.
- A Magyar Tenger előszezonja a május és a június. Ezt a két hónapot az időjárás kegyessége jelentősen fölpörgetheti. "Nyitott Balaton" elnevezéssel május 1-11. között, bevonva a mikrorégiónk településeit is, tavaszi akció indul a térségben azzal a céllal, hogy sikerüljön megmutatni: a balatoni régió nem csak a nyári, fürdőzésre alkalmas időszakban jelenthet vonzó úti célt, hanem a tavaszi időszakban is képes tartalmas kínálatot biztosítani a turisták számára. Most már igaztalannak számít az a közvélekedés, hogy a szezonon kívül a Balaton kihalt, nincs nyitva semmi, nem nyújt semmilyen időtöltési lehetőséget. A marketingakciónak köszönhetően a jelzett időszakban nyitva lesznek a szolgáltatók, de még a múzeumok is. A nyitott vendéglátóhelyek, éttermek valamint az évszaknak megfelelő programok, a május első harmadában teljes erejével működő Balaton-parti infrastruktúra, a koncertek, a gyerek- és sport rendezvények, a különböző szabadidős programok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy tényleg hamarabb és erőteljesebben induljon a szezon. Az akcióhoz csatlakozó szálláshelyeken ráadásul a vendégek két éjszaka foglalás esetén a harmadik éjszakát ajándékba kapják. A tavaly tapasztaltakkal ellentétben, idén május elején már minden üde zöldben pompázik, így minden szolgáltatás kellemesebb körülmények között vehető igénybe. A Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda nonprofit Kft által elnyert 100 milliónál nagyobb pályázati támogatásból a környéken a kerékpáros turizmus fejlesztésére is lehetőség adódott. A kerékpáros utak kijelölése, az útvonalak kitáblázása, az esőbeállók-pihenők építése, a kölcsönözhető biciklik beszerzése, a térképes kiadványok révén Keszthely, Hévíz, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy és Balatongyörök is kerékpáros minta régióvá lépett elő, elősegítve az aktív és családbarát turizmus itteni meghonosítását.
- Ha jó lesz az időjárás, jó lesz a főszezon is?
- El kell fogadni az alapvetést: ha jó az idő, akkor szívesebben fölkerekednek a honi turisták, ha nem, akkor otthon maradnak. A balatoni vendégforgalomnak jelenleg komoly rizikója, hogy süt a nap, vagy esik az eső. Szerencsére ez a külföldiekre egy az egyben nem igaz. A németek, osztrákok, oroszok korábban lefoglalják a nyaralásukat, és ők többnyire rossz időben is megérkeznek. Az időjárás a vendégéjszaka számot a külföldiek esetében kevésbé befolyásolja. Csak a magyarok döntenek az utolsó pillanatban az utazásukról. A külföldiek zöme tudatosan megtervezi a nyaralást. Idén érdekes változás lesz, hogy érezhetően nagyobb számban jelen lesznek majd a Balaton-partján az orosz vendégek. Erre az újdonságra érdemes előre készülnie a különféle szolgáltatást nyújtóknak. Nemcsak orosz étlapra van szükség, hanem másfajta bánásmódra és az eddigiektől eltérő mentalitásra. A főidényben mindemellett számítunk a lengyel turisták számának emelkedésére is és a tavalyihoz hasonló létszámban érkeznek a magyar turisták.
- Keszthely esetében milyen problémák jelentkeznek?
- Kevés a jó minőségű szálláshely, a fizetővendéglátás itt visszaszorulóban van, a nagy szállodánk felújításra szorul, az új szállodák építését elsöpörte a válság, s a kempingjeink is a 80-as évek színvonalát tükrözik. Örvendetes, hogy a sétáló utca, a Fő tér, a Balaton-part az elmúlt időszakban szépen megújult. Az is örömteli, hogy a kastély is hamarosan új ruhát ölt magára, de elérkezett az idő arra is, hogy a strandfejlesztések is megvalósuljanak. A kabinsorok felújítása, a bitumenes járdák eltüntetése, a mederkotrás, az iszapmentesítés mellett a legfontosabb, hogy strandi attrakciók létesüljenek. Csúszdák, ugrálók, medencék, vízi játszóterek, vonzó animációs programok kellenek. A szép és elegáns szigetfürdő sem tölti be a funkcióját. Kihasználatlan és nincs rajta élet. Pillanatnyilag egy eléggé lepusztult napozóhely, ahol még a vízbe való beközlekedés is körülményesebb lett, holott egy fiatalok által kedvelt vízbe ugráló helyként, de még koncert helyszínként is lehetne vele számolni. Ha a strandok fejlesztésére nem költünk, akkor a vendégek is elmaradnak. A hetvenes évek végén a keszthelyi városi strand a környék legelitebb fürdőjeként vonult köztudatba. Mára a környék strandjai is utolérték, sőt egy két vonatkozásban le is körözték. A Balaton-alakú medence a szezonhosszabbításra szánt szerepét nem tölti be a július elsejei kinyitással. Efféle medencéből is jó lenne még több.
- Az elegáns városi strandunk este fizetős "dühöngővé" alakul. Ez sem jó üzenet a fizetőképes turistáknak. A fiatalok a Helikon strandon kialakított szórakozóhelyeket is ugyanúgy felkeresnék. A zajos, fesztivál jellegű diszkó partik inkább oda valóak. Az elegáns szórakozás helyszíneként pedig a "beach" jöhetne számításba. Az esti fürdés ellehetetlenítése sem bölcs üzenet. Az éjszakai fürdőzés varázsát vissza kellene csempészni. A strandfejlesztéseknek a szezonhosszabbítást is szolgálni kellene, nem téli fürdővel, hanem legalább olyan fedett részekkel, fűthető kabinrészekkel, amelyek 6 hónapig nyitva vannak, hogy megérje beruházni Keszthelyen a szálláshely iparba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttje