Archivum
Factory X: A tervezéstől a gyártásig
Leglátványosabb részéhez érkezett a Pannon Fejlesztési Alapítvány által meghirdetett Factory X, a megvalósítás versenye. A zalaegerszegi Ganz szakközépiskola diákjaiból valamint a három felsőoktatási intézmény (BGF, NYME, PTE) hallgatóiból álló négy csapatnak ezúttal el kellett készíteni a már megtervezett fellépő létrát a 3B Hungária Kft. üzemcsarnokában.
A vállalati folyamatokat szimuláltak a csapatok
Dr. Háry András, a Technológiai Centrum igazgatója érdeklődésünkre, első alkalommal megrendezett Factory X versenyt nem egy konkrét szakma, tantárgy köré építették, hanem a vállalati folyamatokból ragadtak ki egy életszerű eseményt, és azt szimulálták, ahogy a valóságban is zajlik: egy termék eladásától kezdve a tervezésen, technologizáláson és legyártáson át a vevőnek történő átadásig. A verseny alapgondolata: "kicsiben", de minél életszerűbben reprodukálni egy olyan szituációt, amellyel a majdani pályakezdő szakemberek nap mint nap találkozni fognak munkahelyükön. A versenyben résztvevő négy csapatnak egy szállítószalaghoz való fellépő létrát kellett megtervezni, a vevővel elfogadtatni, majd legyártani. Olyan ajánlattal kellett meggyőzni a vevőt, ami a költség, a technológia, a minőség és a munkabiztonság szempontjából egyaránt a legjobb számára.
A verseny jelentősége továbbá abban is rejlik, hogy a résztvevők nemcsak műszaki-gazdasági ismereteiket gyarapíthatják és fejleszthetik gyakorlati képességeiket, hanem megtapasztalhatják a csapatmunka előnyeit is, vélekedett dr. Háry András.
A gyártást megelőzően 3B Hungária Kft. szakemberei tanácsot adtak a kész tervekhez, majd azokat az alkatrészrajzokat beszélték át, mely alapján az általuk kitalált és megtervezett terméket legyártani kívánták.
Pekk Letícia elsőéves mechatronikai mérnökhallgató elmagyarázta, miként oldották meg a csapattagokkal a feladatot. Kiindulási pontként két hegesztett talpat kaptak, ehhez képest tervezték meg a létrát, és modellezték 3D-ben. Megtervezték a gyártás költségvetését, majd mindezt elfogadtatták a megrendelővel.
A tárgyalás angol nyelven folyt, ahogy a gyártás során is angol nyelven kellett beszélni vevővel arról, milyen észrevételei vannak a legyártandó termékkel kapcsolatban. A megvalósítás versenyén a csapatokat hegesztési versenyre is invitálták. A Factory X a héten ünnepélyes eredményhirdetéssel és tapasztalatcserével zárul. A résztvevők könyvjutalomban részesülnek, és látogatást tehetnek egy autóipari cégnél. Díjazásként különféle eszközöket is kapnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltása -
rovatunk hírei
Horváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és Drabik top 10
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséért