Archivum
Délután több gépet is elszállítana a lízingcég
A Malév repülőgépeit szolgáltató amerikai lízingcég kora délután kilenc gépet szállítana vissza írországi bázisára - értesült péntek délelőtt az MTI.
Az MTI úgy tudja, hogy 14 órától hat percenként szállna fel a kilenc repülőgép, amelyeket az írországi bázisra vinne vissza az International Lease Finance Corporation (ILFC).
Az MTI értesüléseit nem erősítette meg a Malév, az ILFC amerikai, illetve holland irodái eddig nem reagáltak az MTI megkeresésére. Az Index úgy tudja, hogy az ILFC terve kútba eshet, mert egyetlen Malév-pilóta sem vállalta a munkát.
Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke és Limburger Lóránt megbízott vezérigazgató pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a cég tárgyal a repülőgépek lízingcégével, és a lehető legrövidebb időn belül visszaadják az utasszállítókat.
A Malév hétfői igazgatósági ülése után a vezetés azt közölte, hogy megállapodás született az ILFC amerikai lízingcéggel, amely továbbra is biztosítja a társaság folyamatos működéséhez a repülőgépeket. A Malév 2001 novemberében írt alá lízingszerződést a Los Angeles-i székhelyű, elsősorban repülőgépek lízingelésével foglalkozó ILFC-vel 18 Boeing 737 Next Generation repülőgépre.
További hírek a Malév leállásával kapcsolatban:
A British Airways megfontolja nagyobb repülőgépek Budapestre küldését
Fontolgatja nagyobb repülőgépek közlekedtetését Budapestre a British Airways (BA) a Malév leállása nyomán - közölte pénteken Londonban az MTI-vel a legnagyobb brit légitársaság médiakapcsolati igazgatója. Anthony Cane az MTI megkeresésére adott rövid nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a BA "minden lehetőséget mérlegel" a Malév utasainak megsegítésére, beleértve a megváltott Malév-jegyek átfoglalását a British Airways járataira, illetve a jelenleginél nagyobb repülőgépek forgalomba állítását a londoni Heathrow és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.
A British Airways napi három járatot üzemeltet Heathrow-ról Budapestre; e járatokon jelenleg Airbus A320-as repülőgépek közlekednek. A BA által használt konfiguráció alapján e gépeken a turistaosztálynak megfelelő Euro Traveller osztályon 137, az emelt szintű üzleti kategóriában (Club Europe) 15 férőhely van.
A British Airways flottájában Boeing 747-es, 767-es és 777-es repülőgépek is vannak; ezek üléselrendezéstől függően 250-450 utas befogadására alkalmasak. A BA a rövid távú, de nagyobb forgalmú európai útvonalain rendszeresen közlekedtet Boeing 767-es gépeket.
A Londont kiszolgáló öt nemzetközi repülőtér - Heathrow, Gatwick, Stansted, Luton, City - közül háromra közlekednek járatok Budapestről. Heathrow-ról csak a BA gépei járnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, a Malév napi két járata a második legnagyobb londoni légikikötőt, Gatwicket használta. Ugyanerről a repülőtérről az easyJet diszkont légitársaságnak is van napi egy járata Budapestre.
A Wizz Air Budapest és Luton között jár, és innen is indulnak easyJet-járatok a magyar fővárosba.
A Malév a British Airways partnere volt a oneworld nevű globális légiközlekedési szövetségben. A oneworld három vezető légitársasága az American Airlines, a British Airways és a spanyol Iberia.
A tagok között van még a hongkongi Cathay Pacific, a Finnair, a Japan Airlines, az indiai Kingfisher, a chilei LAN, az ausztrál Qantas, a Royal Jordanian, valamint az orosz S7.
A oneworld kimutatása szerint a szövetség légitársaságainak gépei naponta átlagosan 8107-szer szállnak fel. E mércén a oneworld legnagyobb légitársasága az American Airlines, napi 3350 felszállással, a legkisebb pedig a Malév volt, napi 68 indulással a szövetség statisztikája szerint.
Leszállt az utolsó Malév járat
Budapest, 2012. február 3. A Malév Helsinkiből indult, a légitársaság leállása után utolsóként érkező repülőgépe száll le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Malév bejelentette az összes járatának törlését és a csoportos létszámleépítést. A Malév igazgatósága a kár minimalizálása érdekében elrendelte a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. A döntés értelmében február 3-án 06:00 órától, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után, nem szálltak fel Malév repülőgépek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Műszakilag hibás sparhelt miatt izzott a korom egy becsvölgyei kéménybenBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttje -
rovatunk hírei
Újévi fogadást tartott Zalaegerszeg polgármestereSziklák, napfelkelték Észak-AmerikábanEgy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaÚj lézeres eljárás a zalaegerszegi kórház urológiájánA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnél2025-ben is kéményseprők kívántak boldog új esztendőtBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseJól sikerült jubileumi évet zárt a Bogáncs2025 a felismerések és a szárnyalás éve lesz top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése