Archivum
Az egészséges ivóvízért
Ivóvízminőséget javító beruházás indul Zalaegerszeg térségében, a zalai megyeszékhellyel együtt 13 településen. A 4,3 milliárd forintos fejlesztés célja, hogy a vezetékes ivóvíz jelenleg még magasabb értékű arzéntartalmát literenként 10 mikrogramm alá csökkentsék. A megépülő műtárgyakkal (víztisztítóval, víztoronnyal, vízátemelőkkel) egyúttal biztonságosabbá válik a vízellátás.
4,3 milliárd forintos beruházás Zalaegerszeg térségében
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, a város nemcsak a helyi lakosok, hanem az önkormányzati tulajdonú Zalavíz Zrt. teljes szolgáltatási területén élők egészségéért is felelős. Az európai uniós csatlakozás során, az ivóvízminőség javítása kapcsán hazánk vállalta az ivóvíz arzéntartalmának 50-ről 10 mikrogramm/literre való csökkentését. Ez a kötelezettség a zalai megyeszékhelytől délnyugatra fekvő falvakat érinti, ahol ma még magasabb ez az érték, bár a korábbi egészségügyi határértéket nem haladja meg. A polgármester beszélt arról is, hogy a kormány két héttel ezelőtt kormányhatározatban hagyta jóvá az ivóvízminőség javítását, az ellátás fejlesztését szolgáló beruházást, amelyhez 75,8 százalékos uniós és 13,37 százalékos hazai támogatás társul. A mintegy 459 millió forintos önrészt és az áfát az érintett települések összefogásával, valamint hitelfelvételből fedezik.
A fejlesztés megvalósításához a Zalaegerszeg önkormányzata Bagod, Becsvölgye, Boncodfölde, Csonkahegyhát, Dobronhegy, Hagyárosbörönd, Kávás, Kustánszeg, Milejszeg, Németfalu, Pálfiszeg, Zalaboldogfa, Zalaszentgyörgy településekkel önkormányzati társulást hozott 2010 májusában. A kétkörös pályázati rendszer első felében az engedélyeket és pályázati dokumentációkat készítették el, ami 2013. július végén zárult. A második körben valósítják meg a kivitelezést. Az utolsó negyedévben kezdődő munkálatok részeként egy új, napi 4500 literes kapacitású víztisztító és -kezelő létesítményt építenek a zalaegerszegi nyugati vízművön. Az érintett települések innét kapják majd az egészséges ivóvizet. Emellett több új műtárgyat építenek, a régieket pedig felújítják.
Horváth László, a Zalaegerszeg és térsége ivóvízminőségének javítására létrejött társulás elnöke elmondta, a bagodi rendszeren már az év végére elkészül az ellátó vezeték, a vízellátó hálózat és a műtárgyak építését pedig 2014 végére fejezik be. Ekkortól már minden településen elérhető lesz a megfelelő minőségű ivóvíz.
A beruházási program befejezésének határideje 2015. június 30-a, amit szigorúan tartani kell, jelezte dr. Major Veronika, a konzorcium képviselője, ezért az állami szakigazgatási szervek gyorsított ügyintézéssel segítik a kivitelezést.
A sajtótájékoztató az együttműködési megállapodás aláírásával zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése