Archivum
Átadták a nagykanizsai szennyvíztelepet
Átadták a felújított és kibővített szennyvíztelepet csütörtökön Nagykanizsán, a beruházással befejeződött az összesen 11,1 milliárd forintos, a dél-zalai várossal együtt 13 települést érintő csatornaberuházás.
Nemcsok Dénes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára kiemelte, hogy a fejlesztéssel csökken a környezet terhelése, emellett jelentősen javul az itt élő emberek életminősége. Hozzátete, hogy a környezetvédelmi beruházásokat továbbra is támogatja a kormány és a hasonló projektek megvalósítására a következő időszakban is biztosít forrást.
Tóth Nándor, a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás elnöke elmondta: a beruházást a korábbi, elavult technika és a kapacitás szűkössége is indokolta. A fejlesztéssel olyan létesítmény valósult meg, amely a következő 30-50 év követelményeinek is megfelel.
Kovács Tamás, a kivitelezői konzorcium képviselője, a Szabadics Zrt. vezérigazgatója elmondta: a keletkező vörösiszap kezelésére korszerű és gazdaságos iszapkezelési eljárást vezettek be, így lehetőség nyílik a tisztítás során termelődő biogáz hasznosítására, valamint komposztálására is. A csatornaberuházás költsége - 11,1 milliárd forint, ebből 3 milliárd forintot a nagykanizsai szennyvíztisztító rekonstrukciójára fordítottak - 72 százaléka származott európai uniós támogatásból, 12 százaléka magyar állami forrásból, a fennmaradó rész pedig a 13 település és az ott élők önrésze. Ez mintegy 1,7 milliárd forintot tett ki eredetileg, de ehhez egymilliárdot nyertek a települések az önerőalapból.
A munkálatok során Nagykanizsa három városrészében, illetve 12 településen összesen 40 kilométernyi új csatornahálózatot építettek ki, elkészült öt új átemelő és öt régebbit is felújítottak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél ZalaegerszegenMásodfokú (narancs) meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreÉletet mentett a szén-monoxid-érzékelőEZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Fényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán