Archivum
A kis- és középvállalkozások támogatását kérik a miniszterelnöktől
A kis- és középvállalkozói szektor (kkv) támogatását kérik az ágazat szereplői Orbán Viktortól olyan formában, hogy a miniszterelnököt egy majdani zalai kkv-fórumra invitálják - mondta el a vállalkozók és az őket képviselő szervezetek számára rendezett hétfői zalaegerszegi találkozón a szervező KKVHáz Zrt. vezérigazgatója.
Gulyás József kifejtette: a szervezet célja, hogy negyedévente más megyében üljenek le moderált vitát folytatni az ágazat szereplői, ennek budapesti és salgótarjáni állomása után a hétfői zalaegerszegi volt a harmadik rendezvény.
Mint a vezérigazgató hozzátette: a KKVHáz által tavaly indított és a mostani zalaegerszegi rendezvényen újból meghirdetett megyék közötti verseny a játékos tudásmegosztás, a kapcsolatépítés, a közösséggé szerveződés lehetőségét jelenti az ágazat szereplőinek.
Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) a megye gazdasági szerepét taglalva arról beszélt, hogy Zala viszonylag hátrányos helyzetű. A megyében a GDP az országos átlagnál is nagyobb mértékben csökkent a válság után, s bár nemzetközi logisztikai szempontból előnyös a fekvése, de közel kétszáz kilométernyire van a legközelebbi ipari régió, amely ezt ki tudná használni.
Emlékeztetett rá, hogy a Bécs-Pozsony-Győr-Budapest tengely mentén végbement robbanásszerű fejlődésből Szombathely még ki tudott hasítani magának egy szeletet, de Zala megye már nem. Arra is kitért, hogy a nyugat-dunántúli régión belüli egyenlőtlen fejlődés miatt Zalában is már csak 25 százalék a jelenlegi európai uniós fejlesztési ciklusban a támogatási intenzitás, holott ha csak a megye helyzetét néznék Brüsszelben, Zalának 40 százalékos támogatás járna.
Manninger Jenő arra is kitért, hogy a személyi jövedelemadó szempontjából országosan is az utolsók között van Zala, mert viszonylag kevés az olyan gazdasági szereplő, amely magas szintű jövedelmet tud biztosítani, de gazdasági szempontból az sem előnyös, hogy nincsenek nagyvárosok a megyében. Nagy egyetemi központtal sem rendelkezik Zala, mégis magas a beiskolázottság aránya és alacsonyabb a munkanélküliség, de ezzel együtt az országos mértéknél nagyobb arányban jellemző a fiatalok elvándorlása.
Meg kell ragadni minden lehetőséget a gazdaság fejlesztéséért - mondta Manninger Jenő, hozzátéve azt is, hogy a hamarosan véglegesítendő megyei operatív programban 15 milliárd forint áll majd rendelkezésre gazdaságfejlesztésre. Zalában kiemelt helyen szerepel az ipari parkok, az inkubátorházak, a logisztikai parkok további fejlesztése, Zalaegerszeg és Nagykanizsa meglévő ipari övezete mellett Keszthely-Sármellék "beindítása" is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részére