Archivum
A helyi termelőkért
Idén is megrendezésre került a Göcseji Falumúzeumban az immár hagyományos Szüreti vigadalom. Október 9-én, szombaton egyúttal a II. Göcseji Randevúnak is otthont adott a skanzen, a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás közreműködésével.
Ismét szüreti vigadalom a skanzenben
A részletekről az eseményt megelőzően sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. Dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese elmondta: kettős rendezvény volt az idei, hiszen a Göcseji Randevú más időpontban került eddig megrendezésre, ám technikai okok miatt összevonták a két fesztivált, így bővebb és színesebb programok várták a közönséget.
A szüreti mulatságon három pincészet is képviseltette magát, volt ezenkívül pálinka- és ételkóstolás, mesterségbemutató, valamint helyi termelőktől is lehetett termékeket.

A vigadalom idejére benépesült a kovácsműhely, a kálócfai ház, a kávási porta, a zalalövői hosszúház és a zalalövői hajlítottház is. A portákon többek között száraztésztával, mézzel, aszalt gyümölcsökkel, mangalicatermékekkel találkozhattak a látogatók. A program alatt – a Göcseji Randevú keretében – több település is bemutatkozott.
Vásár Marinna, a kistérségi társulás vezetője elmondta: jóval több falu vett részt a „randevún”, mint az előző évben, s idén a helyi termékekre, valamint a helyi vendéglátásra helyezték a hangsúlyt. A szervezők a jövőben szeretnék ugyanis a falusi vendéglátás hagyományait felkutatni, s rábírni a tulajdonosokat, hogy a Zalában megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket, vagy a belőlük készült finomságokat emeljék be a vidéki vendéglők ételkínálatának alapanyagai közé. Ezzel az összefogással növelnék a helyi kistermelők versenyképességét. A programhoz a Kandikó vendégház már csatlakozott is.
Ami a Szüreti vigadalom többi programját illeti: a színpadon a nap folyamán egymást váltották a néptáncegyüttesek, énekesek, zenészek. A napot pedig táncház zárta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításQuizard pubkvíz Zalaegerszegen is