Archivum
Vádemelési javaslat egy 15 éves zsaroló ellen
Vádemelést javasol az ügyészségnek a zalaegerszegi rendőrkapitányság egy 15 éves fiú ellen, aki pénzt és cigarettát követelt iskolatársától a sapkájáért cserébe - közölte honlapján szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyolcadik osztályos fiú ellen tavaly júniusban indult nyomozás, miután a gyanú szerint egy hatodikos diáktársát több alkalommal megfenyegette, hogy ha nem visz neki pénzt vagy cigarettát, akkor megvereti a barátaival. A fiú nyomatékképpen elvette társától a sapkáját, és azt csak akkor adta vissza, amikor a megfenyegetett diák eleget tett a többszöri felszólításnak.
Az eljárásban a zalaegerszegi nyomozók kiderítették, hogy a 15 éves zsaroló több tanulót is próbált megfélemlíteni. A fiatalkorú a terhére rótt bűncselekményt azonban nem ismerte el, elmondása szerint soha nem követelt pénzt és cigarettát társaitól.
A zalaegerszegi rendőrök zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldték meg a nyomozás iratait a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése