Archivum
Tovább nőtt a bűncselekmények száma
A létbizonytalanság és a szociális feszültségek fokozódása miatt a zalaegerszegi térségben is jobban romlott az állampolgárok biztonságérzete, mint azt a bűnözés terjedelme, vagy intenzitása indokolná - áll a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság múlt évet összegző beszámolójában, melyet legutóbbi ülésén tárgyalt a város közgyűlése. A Prok József rendőr alezredes, kapitányságvezető által jegyzett írásos anyag szerint "nőtt a hajléktalan, antiszociális személyek száma, akik körében tetten érhető a megélhetési célú bűnözés és garázdaság.
Zalaegerszeg közbiztonságának helyzetéről, a feladatokról
Érzékelhető a fiatalok körében az agresszivitás fokozódása az iskolák falain belül, de azon kívül is. Ez egyértelműen összefüggésbe hozható a családi kapcsolatok lazulásával, a családon belüli erőszak térnyerésével." Az év folyamán a nyomozás eredményességi mutatója 39,8 százalékról 32,8 százalékra csökkent, ennek ellenére a rendőrkapitányság reagáló képességét fenntartotta. Ugyan a gyalogos szolgálatellátást nem tudták növelni, de pozitív volt a város közbiztonságára a korábban bevezetett kerékpáros szolgálati forma további működtetése, valamint a közterület-felügyelőkkel és a polgárőrökkel teljesített közös szolgálat.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt három évben nőtt a bűncselekmények száma. Míg 2009-ben 2 ezer 696, 2011-ben 4 ezer 291 jogsértést regisztráltak. A bűncselekmények közel 80 százalékát Zalaegerszeg város területén követték el. A vagyon elleni deliktumok teszik ki az összes bűncselekmény mintegy 50 százalékát. A személy elleni jogsértések az elmúlt években kisebb mértékű emelkedést mutatnak, ugyanakkor a közrend elleni bűncselekmények számában ugrásszerű emelkedést regisztráltak. Drasztikus az emelkedés például az okirattal való visszaélés területén, az esetek száma megkétszereződött. Folyamatos emelkedés tapasztalható a lopások számában, ezek döntő részét alkalmi lopások teszik ki. A "slágercikk" a mobiltelefon, amely a lopások egyharmadát adják, és az elkövetők, valamint a sértettek is többnyire fiatalok.
A betöréses lopások helyszíneinek jelentős részét a közös tárolók, alagsori pincék, garázsok, lakások, üzletek teszik ki. A lakásbetörések több mint felét Zalaegerszegen követik el, 2011-ben a 134 lakásbetörésből 69 történt a zalai megyeszékhelyen. A múlt évben 14 személyt vettek őrizetbe betöréses lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrkapitányság illetékességi területén 5 darab nagy értékű személygépkocsi-lopás történt, ebből két esetben tudták bizonyítani, hogy az ügyekben biztosítási csalás történt a tulajdonosok részéről.
A bűncselekményi struktúrát és dinamikát alapvetően Zalaegerszeg bűnügyi helyzete, fertőzöttsége határozza meg a kapitányság illetékességi területén a regisztrált bűncselekmények száma 2010-hez képest 20,7 százalékkal nőtt.
A rendőrkapitányság leterheltsége 2011-ben tovább emelkedett az előkészítő eljárások lefolytatása következményeként. A közrendvédelmi osztályok az értékelt időszakban 442 darab előkészítő eljárás elrendelésére került sor. Ebből 349 megszüntetésre került, mivel az elkövető kiléte nem volt megállapítható, ugyanakkor 93 darabot küldtek tovább bíróságra, a szabálysértési eljárás lefolytatása érdekében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése