Archivum
Szemtanúk jelentkezését várja a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság
Zalaegerszegen történt közlekedési balesetek szemtanúinak jelentkezését várja a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság. A Köztársaság úton haladt az Alsóerdei út irányába március 09-én 07.05 órakor egy középkorú hölgy Fiat típusú személygépkocsijával, aki balra, a Köztársaság út 75-77. számú házak közötti útra kanyarodott.
Ott, az úttesten gyalogosan, a forgalommal szemben haladó középkorú hölgy felé kormányozta járművét, melyet a gyalogos észlelt és próbált kitérni, azonban a gépkocsi jobb oldali visszapillantó tükre így is nekiütközött a kezének, amelytől nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A balesetet követően a személyautó vezetője szidalmazta, illetve megrángatta a gyalogost, majd elhagyta a helyszínt - adta hírül a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Információik szerint az Eötvös József Általános Iskola előtti buszmegállóban többen is láthatták, illetve hallhatták a történteket.
Kérik, hogy aki a balesetet látta, illetve arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos út 45-47.), vagy tegyen bejelentést a 92/326-850-es telefonszámon, illetve az éjjel-nappal díjmentesen hívható 107-es, vagy 112-es segélyhívón!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése