Archivum
Autófeltörőket fogtak el a zalaegerszegi rendőrök
Több millió forint értékben számítógépeket, játékkonzolokat, fényképezőgépeket, mobiltelefonokat és egyéb eszközöket találtak a zalaegerszegi rendőrök hétfő délután egy orgazdánál és annál a háromfős társaságnál, amelyről kiderült, hogy évek óta követtek el autófeltöréseket a Dunántúl több pontján - közölte a zalaegerszegi rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője kedden.
Farkas Tibor a több mint 150 lefoglalt műszaki cikket is bemutató zalaegerszegi sajtótájékoztatón elmondta: a három autófeltörőt és az orgazdát azt követően fogták el, hogy délelőtt Pacsán egy német állampolgár autójából egymillió forintot meghaladó értékben számítógépet és készpénzt loptak el. Ezután derült ki, hogy a tettesek az elmúlt években többek között Sopronban, Balatonfüreden, Fonyódon és Budaörsön is törtek fel autókat nagyobb zsákmány reményében.
A pacsai lopás bejelentése után a rendőrök Zalaegerszegen figyeltek fel egy autóra, amelyben a háromfős társaság ült. Az autóval egy ház előtt leparkoltak, egyikük pedig bement az épületbe.
A rendőrök ekkor igazoltatták az autóban ülő két férfit, s a kocsit átvizsgálva találtak egy golfütőt, amellyel valószínűleg beütötték a német autó oldalablakát. A harmadik férfit is megkeresték az épületben, s éppen akkor találtak rá, amikor a Pacsán megszerzett laptopot átadta az orgazdának.
A rendőrségi házkutatás során ennél a férfinál összesen 125 különböző műszaki cikket, többségében számítógépeket, fényképezőgépeket, navigációs eszközöket találtak, az egyik elkövető lakásán pedig még tovább 30 darab árucikkre, egyebek mellett mobiltelefonokra és ugyancsak navigációs eszközökre bukkantak. A lopott holmik azonosítása még nem fejeződött be, de annyi már bizonyos, hogy a műszaki cikkek között olyanok is vannak, amelyek eltűnését többek között Sopronban, Balatonfüreden, Fonyódon és Budaörsön jelentették be tulajdonosaik.
A tettesek kétféle módszerrel dolgoztak, vagy a szélvédőt ütötték be, vagy egy speciális eszközzel megrongálták az autók zárját. A rendőrség megtalálta azt a lakatost is, aki egy faminta alapján több alkalommal is készített olyan fém eszközöket, amelyekkel az elkövetők feltörték az ajtózárakat.
Farkas Tibor az MTI kérdésére elmondta: a zsákmány nagyobb része az elmúlt egy év lopásaiból származik, de találtak 2009 óta körözött holmit is. Az elkövetők - akiket hasonló bűncselekmények miatt többször is elítéltek - egyelőre tagadják az autófeltöréseket és a lopásokat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése