Archivum
Zalaszentmárton, a romantikus üdülőfalu
A mindössze hetvenöt lakosú Zalaszentmárton önkormányzatának falufejlesztési törekvéseit idén nívós kitüntetéssel, Greennovációs Nagydíjjal jutalmazták. A szakmai zsűri több mint ötven nevezőből – amelyek közül 21 pályázat jutott a döntőbe – a zalai kisfalucskának ítélte oda a Nagydíjat.
Zarándokházat, panziót, fürdőszállót alakítanának ki
Ottjártunkkor megtapasztalhattuk, hogy a fenntarthatóság, a környezetvédelem és energia-megtakarítás szempontjából milyen megoldásokkal él az önkormányzat az ott élők javára. Dancs Szilveszter Zoltán polgármesterrel a templomnál találkoztunk, ahol a közmunkások a zöldfelületeket gondozták.
– Nemrég itt járt a Virágos Magyarországért díj bíráló bizottsága, most várjuk az eredményt – mondja, miközben elindulunk falunéző túránkra. – Az idei versenyen már nemcsak a virágosítást nézik, hanem komplexen vizsgálják környezetvédelmi, természetvédelmi intézkedéseinket. Ennek egyik fontos eleme, az épülő szennyvízhálózat és szennyvíztisztító, amit ősszel állítunk üzembe. Miután a Balaton, Kis-Balaton vízgyűjtő területén fekszünk, az uniós forrásból támogatott beruházás jelentősége az, hogy innentől kezdve már csak tisztított víz kerül a környezetbe.
Közben elhaladunk az elszármazottak parkja mellett. A községben valamikor közel háromszázan éltek, jelenleg csak hetvenöten. A falu egyik turisztikai kínálata a zarándokturizmus, a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal kereszteződési pontja éppen a park előtt ágazik el Horvátország, Szlovénia, valamint Szombathely felé.
– Zarándokházat szeretnénk létesíteni, hogy minél több vendéget tudjunk fogadni. Ezt önerőből mi nem érjük fel, de bizakodunk, hogy a befektetők kihagyhatatlan lehetőséget látnak ebben – beszél a tervekről a polgármester. Fő üzenet a klimatikus, nyugodt és hangulatos üdülőfalu, a természetkö-zeliség.
Következő állomásként a burgonyaföldet tekintjük meg. Benczikné Böcskei Éva csoportvezető érdeklődésünkre elmondta, most szedik ki a krumplit, amit válogatás után visznek a piacra. A dísznövénykertész végzettségű hölgynek nem volt állása, így nagyon örül ennek a lehetőségnek.
A program keretében, traktorok, teherjármű, és a legfontosabb talajművelő eszközök már rendelkezésre állnak, több év kitartó erőfeszítéseinek eredményeként. De télen gépi hóeltakarítás, környezetbarát útsózás, és a közterületek magas szintű tisztasága, rendje szembetűnő, bárki számára.
A zalaszentmártoni közmunka-program miniszteri elismerésben részesült, mint "példátadó gyakorlat". E címre a falu nagyon büszke. Itt évek óta nincs munkanélküliség, és a térfigyelő kamararendszer, és a pacsai polgárőr egyesület kötelékében működő helyi polgárőrség együtt biztosítja a falu közrendjét, közbiztonságát.
Az önkormányzat közmunkaprogramjában nemcsak minden helyi embernek, de a szomszédos településen élőknek is biztosít munkalehetőséget. Az egeraracsai Horváth Klaudia cukrászként nem tudott elhelyezkedni. Mint mondta, most örül, hogy ilyen szép kisfaluban dolgozhat.
Nemcsak krumplit, hanem fóliasátorban paradicsomot, paprikát is termesztenek eladásra. A bő terméstől csakúgy roskadoznak a növények, melyet egy kútforrásból öntöznek. A szép termés a gondos kezeknek is köszönhető: ki, hogyan végzi a munkáját, arra nagyon odafigyel a vezetés.
– Az első osztályú áru megy a piacra, hűtőházakba, és jó vevőnk a megyei kórház, a többit szétosztjuk a közmunkások és a rászorulók, szociális intézmények között. A bevételt visszaforgatjuk szerszámok és felszerelések vásárlásába. Lakosaink olyan faluban élhetnek, mely segíti boldogulásukat. Ennek további példája, hogy a szennyvízrendszerre való rákötés mindössze százezer forint, amit öt év alatt kell megfizetniük.
A zalaszentmártoni közmunkaprogram egyben a jövőnek, a hoszszú távú fenntarthatóságnak is szól, állapíthatjuk meg a falut járva. Ezt a törekvést mutatja, hogy kísérletként gyógynövény- és fűszerkertet, génbankként funkcionáló szőlőültetvényt hoztak létre, valamint őshonos gyümölcsfákat telepítettek faluszerte.
– Egy romantikus, klimatikus üdülőfalu létrehozásában gondolkodunk. Ezen az úton haladunk, hiszen teljes már a közművesítés, de még vannak elvégzendő feladataink. Szeretnénk burkolni a csapadékvíz-elvezető árkokat, és járdát építeni. Ezzel lesz teljes az a falukép, amit megálmodtunk. Önkormányzatként ezeket a beruházásokat el is tudnánk végezni, természetesen pályázati támogatások segítségével. A romantikus üdülőfalu kialakításának azonban vannak olyan elemei, melyek megvalósítását, ahogy már beszéltem róla, csak befektetők vállalhatják magukra. Három olyan telkünk van, ami idegenforgalmi fejlesztési célra kiválóan alkalmas, és amit a beruházók figyelmébe ajánlunk. Ide terveznénk a már említett zarándokházat, egy panziót és egy fürdőszállót.
Miközben beszélgetünk, már visszafele jövünk a szennyvíztisztítótól. Hegedűs Istvánné, Aranka néni szólít meg bennünket. Elmondja, folyamatban van a templom fejlesztése, ősztől nem kell majd kötéllel harangoznia, mert elektromos berendezés működteti a harangokat.
Utunk végén a műemlék templomhoz érünk vissza, melyet megtekintünk a polgármesterrel.
– Az 1800-as évek közepén épült újjá, különlegessége a félköríves szentély egy elég híres Szent Márton képpel, és a harangtorony, mely Szent Márton lábnyomát őrzi. Nagy gondot fordítunk megóvására, hamarosan egy tisztasági meszelést kapnak a falak – mondja a polgármester, miközben kiérünk a kertbe, s megállunk az első világháborúban elesettek kis emléktáblái előtt. A fűben közel százéves köveken állnak a nevek, a második világháborús áldozatok előtt az emlékműnél tisztelgünk.
A település nagyon büszke történeti múltjára, templomának védőszentjére és egyben a falu névadójára, Szent Mártonra. A legendás egykori püspökről elnevezett zarándokutat népszerűsíteni szeretnék azzal is, hogy kerékpárutat építenének, ami a Kis-Balatonnal kötné öszsze a települést.
A falu távolabbi tervei közt szerepel a szomszédos falvakkal közösen "naturpark" létrehozása, mely közvetlenül is a Kis-Balatonhoz kötné e romantikus kisfalvakat, Egeraracsát, Dióskált, a pogányvári hegyet. Egy új ökoturisztikai célterület létesül majd, mely a világ térképére is felkerül. E tájat a természeti értékeiért, hagyományaiért keresik majd fel a turisták.
Ez az egyetlen, de ígéretes jövő körvonalazódik Zala e rejtőzködő gyöngyszemei számára.
www.zalaszentmarton.hu
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részére