Archivum
Új pénzérmék
Az öt-, a tíz-, és a húszforintosok verésével kezdetét vette az új, Magyarország feliratú pénzérmék készítése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Logisztikai Központjában. A régi, "Magyar Köztársaság" feliratú érmék továbbra is törvényes fizetőeszközök maradnak, azokat csak a kopásuk függvényében vonják ki a forgalomból.
Az új érmék elkészítéséhez a vésnöknek új vezérszerszámot, úgynevezett apatőt kellett készíteni, amely azt biztosítja, hogy a pénzérmék még hosszú évtizedek múltán is legyárthatók lehessenek. Az apatő alapján elkészített verőszerszámokkal átlagosan ötszázezer és egymillió darab közötti pénzérme készíthető el - mondta Simon.
Az új érmék a régiek pótlását is szolgálja, mert csekély értékük miatt ezeket a külföldiek is előszeretettel viszik magukkal, illetve elhasználódásuk is sokkal gyorsabb, mint a nagyobb címletűeké. Az MNB a három fajta érméből 10-10 millió darabot gyártat, ezek kibocsátása folyamatosan történik, és ezért csak hónapok múlva lesz nagyobb mennyiségben a pénzforgalomban - tette hozzá.
Az új érmesor előállítási költsége alig haladja meg az ötmillió forintot, ami az érmegyártás éves szintű milliárdos költségéhez viszonyítva elenyésző - válaszolta az MTI kérdésére a kommunikációs vezető. A létesítmény műszaki igazgatója elmondta, hogy az alapanyagként szolgáló fémlapkákat - kedvező áruk miatt - Németországból importálják, amelyeket elektromos vezetőképességük megmérésével számolnak meg, mielőtt a verőgépekbe kerülnének. Anyaguk, ötvözetük megegyezik a forgalomban lévő érmék összetételével.
MTI Fotó: Beliczay László
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése