Archivum
Tanulmány Zalaegerszeg erdeiről
A maga nemében a legelső monográfia az országban, mely egy település teljes erdőgazdálkodási, erdészet- és vadászattörténeti históriáját egy keretben foglalja össze, ennél fogva hasznos módszertant is nyújt a szakemberek számára – hangsúlyozta Kiss Gábor Szakács László A zalaegerszegi erdők és az erdőgazdálkodás története a kezdetektől 2010-ig című könyvének bemutatóján a Keresztury Irodalmi kör rendezvényén.
Egyedülálló monográfia született Szakács László tollából
A Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója, a Millecentenáriumi Közalapítvány kuratóriumi elnöke kifejtette: a tanulmány további érdeme, hogy a Zalaegerszeghez csatolt korábban önálló községek erdészettörténetét is feldolgozza, megjelenítve összefüggéseiben. Jelezte, hosszú út vezetett a kiadásig, melynek költségeit részben a város és a Millecentenáriumi Közalapítvány biztosította. A kiadás mellé támogatók is álltak, melyek közül kiemelkedik a Zalaerdő Zrt., mint főszponzor.
A Bedő Albert-díjas erdészettörténész, nyugdíjas kerületvezető erdész vetített képes előadásban beszélt tanulmányáról, melyből sok érdekesség és tény derül ki. Többek között az, hogy a város erdei három tájegység találkozásában fekszenek, ami éghajlati, környezeti és vegetációbeli különbséget jelent. Mindez hatással volt az erdősültségre, valamint az erdők kitermelésére. A napterasznak nevezett ságodi fennsík erdei (melyek Deák Ferenc idejében még igencsak nagy kiterjedéssel bírtak) estek elsőként áldozatául a kitermelésnek, melyet mezőgazdasági céllal hajtottak végre. A tudatos erdőgazdálkodás kevésbé volt jellemző, viszont már akkoriban Zalaegerszeg területén a püspökség, Csácsban a zalavári apátság, Botfán az Erdődy majd a Hüvös család és Besenyőben a Skublicsok nagyon szakszerű erdőgazdálkodást folytattak.
Mindez csak egy apró ízelítő a sok adatot, dokumentumot és társadalomrajzi érdekességeket is felvonultató, közel négyszáz oldalas monográfiából, melynek képanyagát CD-melléklet tartalmazza.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése