Archivum
Születésnap és ünnepi eredmények
A kitűzött célok, a kemény, olykor nem kis fáradsággal járó munka meghozta gyümölcsét. Az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. sikeres évet zárt mindhárom – fedett uszoda, AquaCity, sportcsarnok – létesítményénél. A részletekről Kugler László ügyvezetővel beszélgettünk.
Az egerszegi sport és turizmus kft. jó évet zárt
– Kezdjük a fedett uszodával! Az elmúlt év volt az első teljes év a cégbe olvadást követően. A számok igazolják a döntés jogosságát?
– Igen, teljes mértékben – válaszolja Kugler László. – A korábbi folyamatos csökkenés után 2012-ben szembetűnő volt a növekedés, az uszoda látogatottsága és a bérletvásárlók száma is 21 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest. Ami külön öröm, hogy egyre több a törzsvendég, és az Egerszeg-kártyával rendelkezők száma szintén jelentősen nőtt, több mint 40 százalékkal.
– Melyik korosztály veszi leginkább igénybe az uszoda szolgáltatásait?
– A diákok és a nyugdíjasok körében is egyre népszerűbb az uszoda. Többen járnak rehabilitációs szándékkal, így a csontritkulásos betegek körében is népszerű, és egyre többen végeznek úgynevezett gyógyúszást. Az eredmények köszönhetőek az átalakuló szolgáltatásoknak és néhány új kínálatunknak.
Kugler László
– Például?
– A 2012-es évben több akcióval vártuk vendégeinket. Megnöveltük az Egerszeg-kártyás kedvezménnyel igénybe vehető belépőjegyek körét, és a bérletekhez is a korábbinál kedvezőbb áron juthattak hozzá a rendszeresen uszodába járók. Mindez tudatos marketingtevékenységgel is társult. A korábbiakhoz képest otthonosabb uszodával találkozhattak a vendégek, akik akár az év ünnepnapjain is betérhettek hozzánk. Nyitva tartottunk az ünnepek alatt is. Új szolgáltatásként januárban bevezettük a népszerűvé vált Szauna Varázst. Szerveztünk egy különös szilvesztert, aminek a célja, az uszoda megismertetésén túl a zalaegerszegi megyei kórház kardiológiai osztályának a támogatása volt. A szolgáltatások bővítése 2013-ban is folytatódik, és aminek biztosan sokan örülnek, hogy az év kezdetével sem emeltünk árat.
A fedett uszodában a 2011-ben végrehajtott átszervezések hatására az elmúlt évben csökkentek a költségek is. Az előző évihez viszonyítva az évi 71 millió forintot meghaladó költségszinttel szemben 2012-ben 60–62 millió forint között prognosztizáljuk a költségek nagyságrendjét.
– Általános vélemény, hogy az AquaCity életében a 2012-es év volt a legeredményesebb és a leghangosabb. A tízéves születésnap milyen eredményt hozott?
– 2011-hez képest 41 százalékos vendégszám- és bevételnövekedést és több mint 92 ezer vendéget. Nyereséges üzemelést, és most először a létesítmény történetében, a bevételeink meghaladták a kiadásokat. Soha nem volt még ennyi Egerszeg-kártyával jövő vendég, a vendégek 42 százalékát tették ki. A népszerűsége is növekedett az AquaCitynek, hiszen sokan érkeztek az ország különböző részeiből, és a vendégeink 15 százaléka külföldi volt. Folyamatosak voltak a rendezvények, koncertek, egész nyáron igazi fesztiválhangulat volt, új gasztronómiai kínálattal jelentkeztünk és egyéb, különböző akciókat is szerveztünk. Az biztos, hogy a gyerekektől a felnőttekig mindenki megtalálta a neki kedves szórakozást.
– A sportcsarnokban több emlékezetes koncerten tapsolhatott a közönség az elmúlt évben: Omega, Demjén, Bikini.
– Több sikeres rendezvényről tudunk beszámolni – mondja az ügyvezető és kiemeli: – a város idegenforgalma szempontjából nagy jelentőségű volt a 22. munkakutya-vb. Harmincöt ország részvételével szeptemberben Zalaegerszegre figyelt a kutyás világ. Jó hangulatú rendezvény volt, a résztvevők elmondása szerint az eddig legmagasabb színvonalon megrendezett világbajnokságot szerveztünk.
– Bizonyára az elmúlt évi sikereket szeretnék tovább erősíteni. Mi lesz 2013-ban a sláger a társaságuk életében?
– Lépésről lépésre építjük, fejlesztjük a tevékenységünket. Arra törekszünk, hogy amit az előző évben elértünk, az segítse a következő évet is. Ez a termékfejlesztésben és a marketingben is fontos. Jelentős marketingtőkét halmoztunk fel tavaly is, például az AquaCity országos ismertsége jelentősen javult. Erre az idén már biztosan tudunk építeni. Ami tőlünk független, mint például az időjárás, az majd alakul, ahogy alakul. A sláger az új kihívások és a remélt fejlődés lesznek az új évben is. Ráteszünk egy-két lapáttal. Nagyon jó csapat formálódik a cégnél, nagyon szeretek velük dolgozni. A többi legyen meglepetés – fejezte be egy rá jellemző mosollyal.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése