Archivum
"Meseszép” óvoda Pacsán
A pacsai óvodába mintegy kéthete költözhettek vissza a gyerekek, akik meseszép felkiáltással csodálkoztak rá a megszépült, megújult intézményre. A város önkormányzata több mint 290 millió forintos támogatást nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program "Kis- és mikrotérségi hálózatok és központjaik fejlesztése című pályázaton. A projekt részeként újult meg az óvoda, melyet május 29-én adták át ünnepélyesen.
Uniós támogatásból újult meg az intézmény
Az 1978-ban készült épület felújítását szolgáló projektről, a beruházás kivitelezéséről elsőként Henczi Tiborné projektmenedzser beszélt az átadási ünnepségen.
Mostoha körülmények között folyt a nevelő munka a pacsai óvodában: az épületet alig lehetett felfűteni, a nyílászárók nem záródtak jól, az udvari játékok szegényesek voltak – idézte fel a korábbi állapotokat Kovácsné Lugosi Mária, az iskola és óvoda intézményvezetője köszöntőjében. Mint mondta, éppen két éve nyújtotta be pályázatát a város önkormányzata az iskola és óvoda korszerűsítésére, mely 2011 szeptemberében vette kezdetét. A gyerekek a volt labdarúgó-kollégium épületében kaptak helyet, ahol a nevelés feltételei, ha szűkösen is, de biztosítottak voltak. Idén május közepén költözhettek vissza a gyerekek megszépült óvodájukba, melynek kitakarításában és bebútorozásában a szülők is részt vettek. Az intézményvezető köszönetet mondott a beruházásban közreműködőknek. A mai kor igényeinek megfelelő óvoda valamennyi munkatársat megújulásra kötelez, hangsúlyozta végezetül.
A tűzoltó jellegű munkákon kívül komolyabb felújítás nem történt az elmúlt évtizedek alatt, ezért is vált szükségessé az óvoda felújítása. Az önkormányzat már 2008-ban pályázott a beruházásra, amit formai okok miatt utasítottak el. A 2010-ben beadott második pályázatot azonban támogatásra érdemesnek ítélték, melynek köszönhetően megvalósulhatott az óvoda régóta várt korszerűsítése – mondta el Henczi Zoltán, Pacsa polgármestere.
Napkollektoros energetikai korszerűsítést, gépészeti felújítást, a tetőszerkezet cseréjét valósították meg, valamint új polcokat, fonott bababútorokat és udvari játékokat is beszereztek a 98 millió forintba kerülő beruházás során. A polgármester úgy fogalmazott: nehézségekkel küzdöttek a kivitelezés alatt, a végeredmény, a megszépült óvoda azonban mindezt feledteti velük. A jelenleg 62 gyermek ellátást biztosító intézmény hosszú éveken át 115 fős gyermeklétszámmal büszkélkedhetett. Ezért is bíznak abban, hogy a jövőben benépesülhet újra az intézmény.
Ezt követően a polgármester átadta az óvoda kulcsát Tóth Lászlóné óvodavezetőnek, aki a gyerekek és szülők nevében megköszönte a beruházást, majd Szitás József plébános megáldotta az épületet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése