Archivum
Középiskolás gólyaavató
Gólyaavató helyszíne volt a zalaegerszegi Kölcsey-gimnázium, ahová a középiskolát az idén kezdő diákok számára rendezett vidám vetélkedőt a városi DÖK és a Diáksziget. A második alkalommal megtartott program négy csapat és szurkolóik részvételével zajlott.
A házigazdák mellett a Zrínyi és Ady gimnázium, valamint a Csány-szakközépiskola kilencedikesei mérték össze tudásukat. A vetélkedővel párhuzamosan a sportosabb alkatúak fociban küzdöttek egymással. A többiek ennél extrémebb tudást kellett hogy felvonultassanak, például két W.C. pumpa segítségével gördeszkán ülve megtenni a kijelölt utat. Jó napot könyvelhettek el a csapatok azon fiú tagjai, akiknek csókokat kellett gyűjteni a város járókelői között. Az egyik előzetes feladatként megadott pizza készítést pedig láthatóan a legnagyobb élvezettel értékelte kóstolást követően a zsűri, Bognár Ákos, az ifjúsági kerekasztal elnöke vezetésével. Szintén szívesen fogadták a nekik címzett, hagyományos "szerelmi vallomás" feladat megoldásait is.
A díjak láttán sem kellett szomorkodni senkinek, hiszen három torta és táskányi csokoládé lett a kevésbé komoly megmérettetés jutalma. Míg a futball résztvevői kupákban részesültek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán