Archivum
Kevesebbet költünk vendéglátóhelyi étkezésre
Az elmúlt egy évben reálértéken kevesebb pénzt költöttek a magyarok vendéglátóhelyi étkezésre, mint 2009-ben, legtöbben étterembe és gyorsétterembe járnak - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet csütörtökön.
A hazai lakosság étkezési szokásait 1989 óta vizsgáló piackutató cég felmérése szerint az egy főre eső költések reálértéken számolva csökkentek 2009-hez képest, viszont nem változott a legalább alkalmanként otthonukon kívül étkezők aránya, négyből három megkérdezett legalább alkalmanként étkezik otthonán kívül is.
A felmérés szerint az elmúlt egy évben egy alkalommal legtöbbet a hagyományos étteremben, vendéglőben költöttek a megkérdezettek, átlagosan 2.400 forintot. Büfékben, pizzériákban hasonlóan alakult az egy alkalommal regisztrált költés értéke, míg a gyorséttermekben 1.200 forintot hagytak a kasszánál.
A megkérdezettek 53 százaléka nyilatkozott arról, hogy járt hagyományos étteremben, vendéglőben az elmúlt egy évben. Ők inkább tartoznak a 40-49 éves korosztályba, az átlagnál magasabban kvalifikáltak és ezzel együtt jellemzően magasabb a havi nettó jövedelmük is.
A lakosság körében a büfék és pizzériák egyaránt népszerűek, minden második megkérdezett jelezte, hogy volt ilyen típusú vendéglátó egységekben az elmúlt egy évben. A büféket és pizzériákat jellemzően inkább férfiak látogatják.
Gyorsétterembe az elmúlt időszakban saját bevallása szerint a megkérdezettek 46 százaléka tért be. Közöttük legnagyobb arányt a fiatalabb korosztály képviseli.
A válaszadók egyharmada az otthoni étkezésen túl az iskolában, illetve munkahelyen működő étkezdében eszik.
Tíz megkérdezettből az otthoni főzést négyen tartják nyűgnek, míg hatan szívesen készítik el saját menüjüket. A felmérés azt is kimutatta, hogy a főzés továbbra is inkább a nők elfoglaltsága.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése