Archivum
"Iskoláskorúvá" vált a babakötvény
"Iskoláskorúvá" vált a Zalaapáti Ifjú Polgára elnevezésű kötvényprogram, melyet a gyermekeket vállaló családok megbecsülése jegyében még 2008-ban indított el a település önkormányzata. Így az első gyermekek közül, akik akkor babakötvényt kaptak, két kisfiú idén első osztályos lett.
Zalaapáti ifjú polgárai óvodába illetve iskolába léptek
A csütörtöki ünnepségen ők ketten és tíz óvodába lépő kisgyermek vehette át a Zalaapáti ifjú Polgára Óvodás és Iskolás kötvényt.
Vincze Tibor polgármester mese formájában mondta el a gyerekeknek a Zalaapáti ifjú Polgára kötvény történetét. Egyszer volt, hol nem volt – mi mással kezdődhetett volna ez a mese, mely arról szólt, hogy egyszer kilenc bátor ember (a falu vezetősége) leült beszélgetni, mit tehetnek annak érdekében, hogy a faluban még többen éljenek. Gondolták ezt, gondolták azt, persze egyik sem volt megfelelő. Mégis mi a legfontosabb egy ember számára? A kérdést titkos szavazással döntötték el, a válasz egyöntetű volt, mind a kilenc papíron a gyermek, kisgyermek felirat volt található.
Hát így kezdődött el a Zalaapáti ifjú Polgára egyenként százezer forint névértékű kötvény élete, amit minden újszülöttnek adományoznak, és amit 18 éves korukban vehetnek fel. Óvodába és iskolába lépéskor újból köszöntik a gyerekeket, mint a mostani ünnepségen, melyen emléklapot kaptak életük e fontos eseményéről. Emellett a "kezdő ovisok" 20 ezer, míg a szintén "kezdő kisiskolások" 30 ezer forint önkormányzati támogatásban részesültek. A kötvény feltétele csupán annyi, hogy a szülők a helyi intézményekbe írassák be gyermekeiket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részére