Archivum
Ha megsüllyed a boka
A térd-, derék-, csípő -és hátfájdalmak sokak életét keserítik meg nap, mint nap. A problémák hátterében számos ok állhat, sőt néha komolyabb betegségek jele is lehet az efféle fájdalom. Van, amikor azonban egy banálisnak, s elhanyagolhatónak vélt jelenség, a lúdtalp áll a kellemetlenségek mögött.
A deformitás jól látható: a boka befelé dől (forrás: webbeteg.hu)
A lúdtalpat azonban nem árt komolyan venni, hiszen a láb boltozatos (hosszanti vagy haránt) szerkezetének megváltozása kihat az egész testre, megváltoztatva annak statikai felépítését. Ha ugyanis a lábunk nem tudja megfelelően tartani testünket, sérülhet a térd, a csípő, a gerinc és a váll is. A témával foglalkozó internetes portálokat és egészségügyi szakkönyveket böngészve kijelenthető, hogy leginkább az emberiség megváltozott életformája okolható a ma már népbetegségnek számító jelenségért. A divatos, ám egészségtelen cipők, a mozgásszegény életmód, túlsúly, az aszfaltozott, egyenes talajon való járás nem tesz jót a láb - és így vázrendszerünk - statikájának.
Ha valaki tehát hamar elfárad, fájdalmat érez a talpában, bokájában, izomgörcsök, vagy izületi merevség gyötri, esetleg derékfájdalmai is vannak, vizsgáltassa meg, hogy nem lúdtalp áll -e a panaszok hátterében. Akár önvizsgálatot is tarthatunk, hiszen a boltozat süllyedése szabad szemmel is jól látszik: álláskor a boka egyik vagy másik irányba bedől. Ezen kívül elvégezhetünk egy gyors lábnyom tesztet is: vizes lábbal lépjünk rá a kőre, vagy szőnyegre, s nézzük meg a lábnyomot. Az egészséges talpnyom nem "teljes", hanem középtájt karcsúsodik, a lúdtalpas ember lábnyoma ezzel szemben telt. A fenti panaszok esetén tehát, érdemes orvoshoz fordulni.
Talpnyomok: csak az első egészséges (forrás: www.erg.bme.hu)
A mozgásszervi betegség diagnosztizálása után sem kell megijedni, hiszen létezik többféle gyógymód is, amivel enyhíteni, sőt gyerekek esetében korrigálni lehet a problémát. Az egyik módszer a mindenki által jól ismert lúdtalpbetét. Ma már számítógépes eljárással, egyénre szabott talpbetétek is készülnek. Ez a fajta vizsgálat és betéttervezés azért is jó, mert kiszűri és kezeli a két láb közti eltéréseket is. Ezen kívül sokat használ a napi rendszerességgel végzett speciális gyógytorna, és ha nyaranta sokat járunk mezítláb, természetes (nem beton) talajon.
(Forrás: www.webbeteg.hu; www.gerincgyogyito.hu)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése