Vezető hírek
Sporthoz, mindennapos testneveléshez
Megteremtődtek feltételek az új tornacsarnokkal
Országos és helyi poltikai vezetők az iskola igazgatójával és helyettesével a tornaterem előtt
Kajári Attila tankerületi igazgató beszélt erről a rendezvényen, kiegészítve azzal, hogy eddig több mint 5,5 milliárd forint értékben hajtottak végre pályázati beruházásokat, amelyből közel 3 milliárd forint a zalaegerszegi köznevelési intézményeket érintette. Mint mondta, 2020 júliusában kezdődött el a Dózsa-iskola C+ típusú tornacsarnokának megépítése, amellyel a mai kornak megfelelő infrastrukturális háttér teremtődött meg a mindennapos testneveléshez és az egészséges életmódra neveléshez. A 25x45 méteres, függönnyel szétválasztható küzdőtér egyszerre három osztály számára teszi lehetővé a tornaórák megtartását. Az egyemeletes kiszolgáló részben zuhanyzós öltözők, vizesblokkok, tanári szoba, elsősegélyszoba és tornaszertár találhatóak. A beruházás gyümölcsét elsősorban az itt tanuló gyerekek, de közvetve a zalaegerszegi lakosok is élvezhetik.
Balaicz Zoltán polgármester felidézte, hogy a tornacsarnok építése előtt 324 millió forintból újították fel a Dózsa-iskolát, melynek szomszédságában nemrég új parkolót létesítettek. Kiemelte, az iskola 600 tanulójának eddig csak egy tornaszoba jutott, most pedig egy korszerű létesítmény áll rendelkezésére, amelynek megépítése a város, a tankerület és a kormány együttműködésének az eredménye.
Tágas küzdőtér
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos úgy fogalmazott, Zalaegerszeg a sportok városa. A futballtól kezdve a tekén át a kosárlabdáig sokféle sportágat űznek az egyesületekben, melyek teljesítményére büszkék lehetnek. A kormány a mindennapos testnevelés bevezetésével az ifjúságot akarja mozgásra ösztönözni, amelyhez az infrastrukturális feltételeket is megteremti. A Dózsa-iskola új tornaterme is ezt a célt szolgálja.
Sportolni jó és egészséges, mert kitartásra, szorgalomra, egymás tiszteletére, egyszóval az életre nevel, állt Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének üzenetében, amit Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tolmácsolt a rendezvényen.
A fiatalok a sport által olyan értékeket kapnak, amelyek szükségesek felnőtté válásukhoz, emelte ki dr. Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár. Elmondta, a Dózsa-iskola új tornacsarnokának megépítése egy országos beruházás-sorozat része. Eddig tisztán magyar költségvetési forrásból 38 tornaterem létesült, 5 építése folyamatban van, melyből 2 befejezéséhez közeledik, míg 42 tervezés alatt áll.
Örül a tornateremnek az iskola tanári kara
Kocsis Máté országgyűlési képviselő, frakcióvezető, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a gyerekeknek igen is szükségük van egy tágas, tiszta és jól felszerelt tornateremre, ahol mozoghatnak, készségeik fejlődhetnek, hiszen nem tudni, hol születik olyan tehetség, aki később az egész nemzet dicsőségére válik. Zalaegerszeg is adott több ilyen sportolót, mások mellett Portisch Lajos sakkolimpiai bajnokot, valamint a világ legjobb női kézilabdázójának választott Radulovics Bojanat, aki elnökségi tag a kézilabda szövetségben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk! Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton