2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Góczán István ötven éve az atlétikában

2024. július 11. csütörtök, 16:25
Szerző: Bedő István
Nemrég a Magyar Atlétikai Szövetség közgyűlésén vette át a Magyar Atlétika Utánpótlásáért díjat Góczán István, a Zalaszám ZAC edzője. A kiváló szakemberre valóban igaz az egykori sláger sora, hogy „ezt egy életen át kell játszani”, mármint az atlétikát. Góczán István versenyzőként és edzőként is szolgálja a sportok királynőjét.

 "Ezt egy életen át kell játszani"; a Magyar Atlétika Utánpótlásáért is

– A József Attila Általános Iskolában jártam, ott választottak ki atlétának – emlékezett a kezdetre Góczán István. – A szakosztály még a ZTE keretén belül működött, 1973-ban lettem igazolt sportoló.  Csarankóné Horváth Judit volt az első edzőm. Közben a későbbi klubvezető Szakály István is foglakozott velem, de Csarankóné Horváth Juditnál derült ki, hogy közép-és hosszútávfutó leszek. Tizenöt éven át voltam a sportág vonzásában.

– Versenyzői pályád fontosabb állomásai?

– Zala megye első fedett pályás aranyérmét szereztem 3000 méteren, ez a legkedvesebb emlékem. 

– Mikor kezdődött az edzői pályafutásod? 

– Már versenyzőként 1988-as visszavonulásom előtt is belekóstoltam a szakmába. Csarankó László helyett ugrottam be. Az aktív sportolástól való visszavonulásom egészségügyi problémák miatt következett be. Elsőként a triatlonisták kerestek fel, és megkértek, legyek a futóedzőjük, vállaltam. Kámán Ferenc már akkor a ZAC-nál dolgozott és mondta, hogy ebből még ők is profitálhatnak.  Egy ideig párhuzamosan tartottam az edzéseket.

Forrás: Facebook/Góczán István

– Edzői pályafutásod során hány fiatallal kedveltetted meg az atlétikát? 

– Hú, nagyon sokkal. Százas nagyságrendben biztosan. No, persze a közép- és hosszútávfutás kitartást igényel, ha nem is lett mindegyikből versenyző, a mozgást megkedveltettem velük, és erre is büszke vagyok. Bicsák Bence triatlonista is volt a kezem alatt, aki most indul a párizsi olimpián. Örvendek egy kicsit, hogy az ő fejlődéséhez is hozzájárulhattam. A húgát is edzettem, szóval voltak a kezem alatt olyan sportolók, akik minőségi versenyzővé váltak. 

– A jelenlegi tanítványaid közül Muszil Ágnes hozza a legjobb eredményeket.

– Muszil Ági bizonyítja, hogy a magas szintű tanulás és az élsport megfér egymás mellett. Egyelőre a tanulás az első számára, rövidesen végez Pécsen, és akkor az atlétikának még nagyobb szerepet szán életében. A felnőttek között is egyértelműen bizonyított, a jövő évi U–23-as Európa-bajnokság szintidejét már teljesítette. 

– Számítottál az elismerésre az országos szövetségtől?

– Nem számítottam rá, az ember nem a kitüntetésekért dolgozik. Szeretem az atlétikát, ebben a közegben éltem le ötven évet. Az elismerés még egy kis kakaót adott a további munkához. Ahogy említetted a slágert, „ezt egy életen át kell játszani, amíg feszül a húr”. Jelentem, a húr még feszes.

 

(Borítókép: Muszil Ágnes és Góczán István. Forrás: Facebook/Zalaszám Zalaegerszegi Atlétikai Club)

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK