Vezető hírek
A filmezés szabadságot ad
Az Egerszegi Páholy vendége ezúttal Kamarás Iván volt. A színművésszel az est új háziasszonya, Buza Beáta beszélgetett. Sok minden szóba került: gyerekkor, család, hivatás, a színművészeti főiskola nehézségei. És persze a motorozás és a sport is, hiszen a színész életében ezek mindig meghatározóak voltak. Úszás, jóga, TRX, vagy akár gyógytorna is szóba jöhet.
Kamarás Iván a Páholyban
Kamarás Iván sokáig tagja volt a Vígszínháznak, majd szabadúszó lett. Mint mesélte, úgy érezte teljesen elfáradt, kiüresedett. Egyik munkától a másikig élt, szabadideje alig volt. Ezért is fordult inkább a filmezés felé. (Az országos ismertséget A miniszter félrelép hozta meg neki.) Bár a színház a szerelme, a film több szabadságot ad, hiszen időszakosabb dolog. A kötöttség a forgatásokra korlátozódik. Az is izgalmas, hogy minden filmmel kap egy új családot, mert a stábtagok összekovácsolódnak a munka alatt. A színházban meg inkább az van, hogy a társulat együtt öregszik.
Magát olyan karakterszínésznek tartja, aki komikus, de ha kell drámai is tud lenni: így komplex szerepeket szeret eljátszani. Persze a zenéléstől sem szakadt el soha. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz is van egy kis köze. 2004-ben ő volt Luficer, Ruszt József utolsó rendezésében, Az ember tragédiájában. Mostanában látható a Nagy duettben. Mint mondja ezt azért vállalta el, mert tudja saját magát hozni benne, és kíváncsi volt arra is, hogy egy kereskedelmi tévében lehet-e igényes szórakoztatóműsort készíteni. Úgy érzi, hogy igen.
Az esten a színész zenész énjét is láthatta a közönség. A Roy és Ádámból ismert Nagy Ádámmal közösen lépett színpadra. Az Idegenek az éjszakában című produkció során Frank Sinatra-, illetve az 1930-1950-es évek világslágerei csendültek fel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben