Vezető hírek
Sikeres évadot zárt a zalaegerszegi Griff Bábszínház
A Misi mókus volt a legkedveltebb
Az utóbbi négy évben a legtöbb nézőt fogadták. Változatos, szakmailag kiváló programot bonyolítottak le. Összesen 274 előadást játszottak és az eddigi számítások szerint 33805 néző látta a produkciókat.
Bartal Kiss Rita, Vári Vivien, Szolnok Ágnes és Szűcs István
Az évad során volt egy- és kétszereplős előadásuk, de olyan is, ami szinte az egész társulatot megmozgatta. Zenés bábjátékot, klasszikus mesét és szöveg nélküli mozgásszínházi produkciót is láthatott a közönség. A legsikeresebb darab a Misi mókus kalandjai volt, amit 58 alkalommal játszott a társulat. Az elmúlt hónapokban többször szerveztek hétvégi családi programot és babaszínházi előadást is. Utóbbi műfajt a következő évadban gyakoribbá tennék.
A társulati ülésen díjakat is kiosztottak: a legtöbbet játszó színésznek járó „Sztahanov-díjat” megosztva Szolnok Ágnes és Vári Vivien kapta. A Kenguru-díjat pedig Kassay Márton vehette át. Ez az elismerés annak a színésznek jár, aki a saját maga szintjét megugorva, a komfortzónájából kilépve teljesített. A díjakat Bartal Kiss Rita művészeti vezető adta át.
A társulati ülés résztvevői
A Griff társulata a nyár folyamán több fesztiválon is részt vesz, a Tündérkeresztanya című előadással például Kecskeméten vendégszerepelnek. Szűcs István azt is elmondta, hogy a következő évad augusztus 22-én indul, ekkor kezdődnek az első próbák. Addig minden társulati tagnak jó pihenést kíván.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk! Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton